CIKKEK

Terjeszkedőben az Agrokor

A szadai fagylaltüzem és a fonyódi ásványvízgyártó megvásárlását követően a hatalmas horvát élelmiszer-ipari konszern, az Agrokor máris újabb itteni és régiós cégvásárlásokon gondolkodik.

2005.02.27

Nagy a sürgés-forgás az utóbbi napokban a horvát tulajdonú Agrokor Kft. bel-budai irodáijában. Az első számú tulajdonos tucatnyi cégének vezetőivel késő estébe nyúló tárgyalásokat folytat arról, hogyan erősítsék meg a horvát cég magyarországi jelenlétét, milyen irányt szabjanak a frissen vásárolt érdekeltségeknek. Ha nem tudnánk, hogy csupán egy csinos irodává alakított háromszobás lakásban vagyunk, az este hét óra után is élénken gesztikuláló, színes ábrák felett magyarázó menedzserekkel telezsúfolt tárgyalót akár egy multinacionális élelmiszer-ipari óriáscég agyközpontjának is hihetnénk.
Nem véletlen, hogy a sokáig kis létszámmal működő, főként csak kereskedelemmel foglalkozó magyarországi leánycégnél most ekkora a nyüzsgés. Az Agrokor Kft.-n keresztül ugyanis tavaly júliusban a Horvátország legvagyonosabbjai közé tartozó üzletember, Ivica Todoric két itteni élelmiszerüzemet vásárolt: a Fonyódi Ásványvíz Rt. mellett a Gino fagylaltmárkájáról ismert szadai jégkrémüzemet működtető Baldauf Kft. is horvát tulajdonba került. Ez utóbbi a déli szomszédunknál igen sikeres márka után a Ledo Kft. nevet vette fel.
Ismerős terepen
A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a tárgyalóasztalnál Fonyódi és horvát Jana vízzel teszik elviselhetővé a fárasztó tárgyalást a résztvevők, s persze a fagylaltos mélyhűtő sem hiányozhat az irodából.
A nyugati élelmiszer-ipari nagyvállalatok munkaszervezési módszereire emlékeztető jelek nem indokolatlanok: a horvát Agrokor-csoport tavalyi árbevétele a nem végleges adatok alapján 10,8 milliárd kunára rúgott (lásd a grafikont), ami több mint 1,4 milliárd eurónak, illetve közel 350 milliárd forintnak felelt meg. A Figyelőnek nyilatkozó Ivica Todoric szerint azonban nem szabad egyenlőségjelet tenni a regionális nagyvállalatok és a náluk is tőkeerősebb nemzetközi cégek közé. Az Agrokor konszern elnöke és fő tulajdonosa szerint a legfontosabb a jelenleg regionálissá növekvő nagy cégek számára, hogy a közeli országok közti kitűnő együttműködési lehetőségeket kiaknázzák. "A nemzetközi multiknak csak akkor lehetünk méltó versenytársai, ha nem csupán a hazai pályán mozgunk otthonosan, hanem egyúttal jól szervezett csapatként, korszerűen felépített vállalatokkal szállunk versenybe. Ennek persze az az alapja, hogy csak olyan termékekkel állunk elő, amelyek piacát ismerjük; például a banánüzletben nem bonyolódunk versenybe a tapasztalt és erős konkurensekkel" - fejtegette az elnök.
A pár hónappal ezelőtti vásárlások (Fonyódi, Baldauf/Ledo) ügyében is körültekintő piacelemzést követően született meg az Agrokor döntése. A cég tulajdonos vezetője kiemeli: a vételárat is beszámítva összesen 100 millió eurót (25 milliárd forintot) kívánnak e cégek kapcsán befektetni Magyarországon. Emellett azonban további élelmiszer-ipari üzemeket, társaságokat vásárolnának, elsősorban az ország déli területein, a horvát határhoz közel. Ezekről a tervekről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy elsősorban a húskészítmények, sajtok és tejtermékek , esetleg más élelmiszer-ipari alapanyagok gyártói lehetnek az akvizíciók fő célpontjai.
Benzin és jégkrém
Az említett országok közti együttműködésre kitűnő példa lehet a Mollal kötött egyezség, amelynek keretében a magyar olajcég (és a részben Mol tulajdonú horvát INA) benzinkút-hálózatában a Ledo jégkrémek is megjelenhettek. Más téren is fontosak ezek a szinergiák, hiszen például a villányi borok horvát piacra jutásában is kiemelkedő szerepe volt annak, hogy az Agrokor által tulajdonolt, 350 értékesítési ponton működő, hatalmas horvát Konzum bolthálózat kiemelt termékei közé vette azokat. A dél-magyarországi borkereskedő cégek ezért cserébe az Agrokor vezető ásványvíz-márkáival, a Janával és a Jamnicával bővítik kínálatukat. "A piac természetesen szabad, de az élelmiszeriparban rengeteg termék van, s nem mindegy, hogy egy-egy üzletlánc mely termékkörökre épít" - jegyzi meg Ivica Todoric. Ma Magyarországon több mint egy tucat márkanéven körülbelül 350 féle (!) ásványvíz, illetve egyéb kiszerelt víz (forrásvíz, tisztított ivóvíz) van forgalomban. A kereslet ezek iránt óriási, s a kutakból nyert vizek palackozása egyszerű, mégis jól jövedelmező üzlet. A márkaépítés ugyanakkor nagyon komoly tőkeerőt és szakértelmet is igényel(ne), így az e szegmensben érdekeltek szerint hosszabb távon csak a legügyesebbek és a legtőkeerősebbek maradnak versenyben.
Uniós megjelenés
Ennek tükrében érthető, hogy az Agrokor miért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy legismertebb brandjeit, a Ledo fagylaltot és a Jana ásványvizet nemzetközi márkanévvé fejlessze. Az elnök elmondása szerint immár hét esztendeje folyik az uniós megjelenés megszervezése és előkészítése, ez a projekt az elmúlt években 60 millió eurót (15 milliárd forintot) emésztett fel. "Egy ilyen nagyságrendű lépés nem megy az egyik napról a másikra, márkáink megjelenése az osztrák és az olasz piacon két-három év múlva várható" - fogalmaz a cégvezető.
Az ígéretes nyugati megjelenés mellett közben a régió más országai iránt is élénken érdeklődik a horvát vállalatcsoport. Természetes piacain - Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában és Szlovéniában - már hosszú évekkel ezelőtt megvetette a lábát. A Ledo márka piaci részesedése Horvátország mellett Boszniában is 70 százalékos, Szerbiában 45 százalékos, míg Szlovéniában és Magyarországon 20, illetve 15 százalékos. Emellett persze ásványvíz-üzem, hús- és tejfeldolgozó is van a csoport tulajdonában. A szóba jöhető magyarországi akvizíciók mellett jelenleg a romániai és bulgáriai terjeszkedés lehetőségét vizsgálják a cégnél.

FigyelőNet

   « vissza

Föoldal mail