CIKKEK

Csak az gazdálkodhat, aki tanulta

DÁN MEZÕGAZDASÁG Ahol a tehenek 8000 kilogramm tejet adnak évente

2005. 02. 05.

(Kecskemét)
A sikeres dán mezõgazdaságnak az együttműködés, a technikai háttér kihasználása és a magas színvonalú képzés az alapja -- hangzott el a héten a megyeszékhelyen, amikor Henrik Detlefsen, a dániai Arhus város mezõgazdasági iskolájának tanára tartott elõadást a Dán Kulturális Napok rendezvényén.
Detlefsen elmondta, hogy az utóbbi ötven évben az ötödére csökkent a dán agráriumban dolgozók aránya. Az ötmilliós országban ma már csak ötvenezren élnek a mezõgazdaságból, aminek legsikeresebb ága az állattenyésztés (25 millió sertést nevelnek évente). Nem vehet földet, nem alapíthat farmot az az ember Dániában, akinek nincs agrárvégzettsége, és ha három hektárnál nagyobb földön akar farmergazdaságot létrehozni, a három és fél éves mezõgazdasági szakiskola után még egy kétéves farmerképzõt is el kell végeznie. És azt tervezik, hogy ezen a kétéves kurzuson angol nyelven folyik majd a képzés. Az elõadó rámutatott: kimagasló termelési eredményekkel dicsekedhet a dán mezõgazdaság. Példaként említette, hogy olyan szarvasmarhákat tartanak, amik évente 8000 kilogramm tejet adnak, és ez kiemelkedõ a kontinensen. Mivel azt feltételezik, hogy pár éven belül csak két-három nagyobb cég marad talpon Európában a tejtermékek piacán, már öszszefogtak a dán gazdák több ország termelõivel, hogy ne szoruljanak ki a piacról. Dániában százéves hagyománya van az együttmûködésnek: a gazdák mindent megszerveznek, vágóhidat vásárolnak és a kereskedelembe is bekapcsolódnak.

(Petőfi Népe)

   « vissza

Föoldal mail