CIKKEK

Komoly sikernek ígérkezik a bemutatkozás

Több dél-szlovákiai élelmiszergyártó is bemutatkozhatott a térség egyik legrangosabb élelmiszeripari szakvásárán, a 70. Grüne Woche mezõgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállításon, amelyet idén január 21-ától 30-áig tartanak Berlinben.

2005. 01. 26.

A világ élelmiszergyártóinak és -forgalmazóinak, mezőgazdasági termelőinek figyelme ezekben a napokban a hét évtizedes múltnak és nagy hírnévnek örvendő berlini Grüne Woche kiállításra irányul. Az 1926-ban még sajtpiacként induló gazdabemutató mára az öreg kontinens egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari seregszemléjévé nőtte ki magát, amely fennállása óta 69 ezer kiállítónak adott bemutatkozási lehetőséget, s a statisztikák szerint több mint 28 millió látogatót fogadott. Ezért sem mindegy, hogy élelmiszergyártóink – immár EU-s cégekként – miként mutatják be magukat ezen az üzletkötési szempontból sem jelentéktelen fórumon. Örvendetes, hogy a Berlinben bemutatkozó hazai gyártók között több dél-szlovákiai is van. S mint azt Blažena Ácsová, a szlovákiai agrármarketing központ vezetője lapunknak megerősítette, az „SK Slovakia” minőségi védjegyű termékeket is felvonultatták a német fővárosban, konkrétan a szlovák agrármarketing központ standján.

Szlovákiában a tavalyi Agrokomplex mezőgazdasági szakvásáron jelentették be először, hogy immár a hazai gyártók is versenyezhetnek a Kiváló Élelmiszer minőségi megjelölésért. A környező országokhoz képest ugyan jócskán megkésve, ám végre szintén kezdetét vette a verseny, amelynek elsődleges célja ráirányítani a fogyasztók figyelmét a kiváló minőségű árura, amelyet hazai gyártók jobbára hazai alapanyagból állítanak elő. Az „SK Slovakia” védjegyre ugyanis csak azok az élelmiszergyártók pályázhatnak, amelyek ISO minőségi tanúsítvánnyal rendelkeznek és eleget tesznek a HACCP uniós feltételrendszernek. Ezen felül a terméket hazai munkaerőnek kell előállítania, döntően hazai alapanyagokból. A tej , a hús, a pék- és malomipari termékek esetében a kötelező hazai alapanyag-részarány 90 százalékos, míg a gyümölcsleveknél, kakaót, tengeri halakat tartalmazó termékeknél, édességeknél stb. 40-70 százalék. De pályázhatnak a minőségi védjegyre a burgonya, alma vagy az almatermelő zöldség- vagy gyümölcskertészetek is. A minősítés odaítéléséről a földművelésügyi és az egészségügyi minisztérium, valamint az állat-egészségügyi felügyelet szakemberei döntenek. A földművelésügyi tárca intervenciós ügynöksége a múlt év végéig 4 millió koronával támogatta a programba bejelentett termékek marketingjét. Cserébe a programba jelentkező gyártóknak a 10 ezer koronás nevezési díjon túl a termék forgalmából 0,05 százaléknyit kell befizetniük az intervenciós ügynökség kasszájába. A pénz kizárólag a védjegyes termékek marketingjére fordítható – hangoztatta Ácsová.

Szlovákiában eddig két alkalommal ítélték oda az „SK Slovakia” minőségi védjegyet. A múlt évben az Élelmezési Világnapon hat gyártó összesen 14 terméke kapta meg a legjobbaknak járó minőségi besorolást. A minap befejeződött pozsonyi Danubius Gastro 2005 nemzetközi szakvásáron további öt gyártó 15 termékével bővült a védjegyes termékek köre. Simon Zsolt miniszter a díj legnagyobb hozadékának azt tartja, hogy a gyártók állandó ellenőrzés alatt vannak – a védjegyet ugyanis minőségi romlás esetén visszavonják, s ezt a sajtóban is nyilvánosságra hozzák. A szaktárca vezetője egy közelmúlti fórumon reményét fejezte ki, hogy az ilyen megmérettetés a gyártókat is ösztönzi. A tervek szerint idén még legalább egy védjegyosztó fordulóra kerül sor.

Élénk érdeklődés mutatkozik a berlini Grüne Woche vásáron a szlovákiai élelmiszerek iránt – tudósította lapunkat a helyszínről Blažena Ácsová, az agrármarketing központ vezetője. A szakvásáron 15 szlovákiai élelmiszergyártó mutatkozik be, köztük a nagytapolcsányi Topvar sörgyár és a szintén nagytapolcsányi Farmatop, a Húsfeldolgozók Szövetsége standján a Taurs, a Mecom, a MäsoSpiš, valamint a hrádoki, szeredi, zbrojníky húsüzem, továbbá a tvrdošíni tejfeldolgozó , a vöröskői Agrofarma, a hrioovái Koliba, a borászok közül a bazini Vitis, a mézfelvásárlók közül a nagymegyeri Medos és az érsekújvári Novofruct konzervgyár. A szlovák standon az „SK Slovakia” minőségi védjegy révén további 29 hazai terméket is bemutatnak a német vásárlóknak. Ácsová beszámolója szerint a németeknek ízlik a szlovák sör, továbbá keresik a szlovákiai baromfit, valamint a mélyhűtött és konzervált zöldséget és gyümölcsöt. Bizalomkeltő, hogy szlovákiai gyártók már több konkrét megkeresést is kaptak a németországi üzletláncoktól.

(gyor) - (Új Szó)

   « vissza

Föoldal mail