(Baranya)
Az iskolatejprogram támogatásaként megjáró csaknem egymillió forint kifizetését hetek óta csak ígérgetik a vajszlói iskolát és óvodát fenntartó önkormányzatoknak, az ellátást a települések már nem tudják sokáig önerőből finanszírozni.
Csaknem egymillió forinttal tartozik a vajszlói iskolát és óvodát fenntartó 11 önkormányzatnak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az iskolatej-program keretein belül kiosztott napi két deci tejtermék 75 százalékát ugyanis -- uniós segítséggel -- a szaktárca állja, a települések a költségek 25 százalékát fizetik.
-- A szeptember-októberi hónapokra novemberben kellett igényelni a központi hozzájárulást, az erre az időszakra a megjáró mintegy 500 ezer forintot azóta se utalták -- tudtuk meg Denke Valériától, Vajszló polgármesterétől.
Az év utolsó két hónapján kiosztott tejtermékek utáni csaknem félmillió forintnyi támogatás szintén várat magára, ígéreteket kapnak, pénzt azonban egyelőre nem.
A legutóbbi intézményfenntartói megbeszélésen felmerült, hogy a programot nem folytatják tovább, hisz az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatok további előleget már nem tudnak felvállalni. Végül -- tekintettel arra, hogy az akció több mint 600 gyereket érint -- a települések úgy határoztak, hogy az első negyedévben még biztosítják a tízórai italt, azt követően újra tárgyalják a kérdést.
-- A kifizetések folyamatban vannak, az ügyintézés elhúzódásának oka, hogy a benyújtott iskolatej-támogatási kérelmek túlnyomó többsége hiányos, vagy hibás -- állítja Soproni Lajos, az átutalásokat intéző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szóvivője. -- Történt mindez annak ellenére, hogy az előző időszakban tapasztalt hiányosságok alapján a hivatal levélben és részletes tájékoztatók megjelentetésével próbálta segíteni a beadványok pontos összeállítását -- tette hozzá.
Két példa az iskolatejprogram finanszírozására (2004. szept.--dec. 8-ig)
Vajszló
168 iskolásnak
47 830 Ft önkormányzati önerő mellett 191 320 Ft a várt központi támogatás
64 óvodásnak 80 652 Ft önkormányzati önerő mellett 322 608 Ft a várt központi támogatás
Hirics
36 iskolásnak
10 250 Ft önkormányzati önerő mellett 41 000 Ft a várt központi támogatás
15 óvodásnak 18 137 Ft önkormányzati önerő mellett 72 548 Ft a várt központi támogatás
Wald Kata - (Dunántúli Napló)
|