A tavalyi 0,8 milliárd helyett 1,9 milliárd forint fordítható az idén az országos iskolatejprogramra – jelentette be Pásztohy András, az agrártárca politikai államtitkára. A költségek mintegy 10 százalékát az Európai Unió állja. A projekt mostantól nemcsak az óvodásokra és az általános iskolásokra, hanem a középiskolásokra is kiterjed. Az önkormányzatok – a településeken élők jövedelmi helyzetétől függően – 10–100 százalékos, differenciált támogatást kaphatnak.
A tejipari cégeket tömörítő Tej Terméktanács (TT) kezdettől fogva szorgalmazta, hogy az FVM a programba a középiskolásokat is vonja be – közölte lapunkkal Sirman Ferenc, a szervezet igazgatója. A TT szintén kedvező változásként értékeli, hogy az eddig támogatott termékek (például ízesített tejféleségek, sajtok) mellett mostantól a nagy kiszerelésben értékesített tej is bekerül a projektbe.
Ismert ugyanakkor, hogy egyes helyhatóságok a program jövőjét bizonytalannak ítélik, mivel az agrártárca az akciót szabályozó rendeletet túlságosan későn, csak ez év elején jelentette meg. Debrecenben például aggályosnak tartják, hogy az óvoda- és iskolafenntartó önkormányzatoknak ismét jóváhagyási kérelmeket kell benyújtaniuk, amelyek elbírálása áprilisig is eltarthat. Ezért egészen addig kétséges lehet, hogy egy-egy önkormányzat kap-e állami támogatást. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nehéz eldönteni, ismét szükség van-e közbeszerzési eljárásokra – vélik Debrecenben.
Sirman szerint a tavalyi program rugalmas folytatásához elegendő az is, ha a tejipari cégek és az önkormányzatok módosítják eddigi szerződéseiket. Nem kell megvárni az újabb jóváhagyási kérelmek elbírálását sem. Az igazgató közölte: arra is lehet megoldást találni, ha az önkormányzatoknak esetleg nincs elegendő pénzük a rájuk eső költségek finanszírozásához. A szabályozás nem tiltja, hogy a hiányzó összegeket alapítványi vagy egyéb forrásokból teremtsék elő – tette hozzá.
A tejprogram főbb adatai:
- 1,9 milliárdos támogatás
- 10 százalékos uniós finanszírozás
- 10-100 százalékos önkormányzati támogatás
(HL) - (VG.hu)
|