1997-ben még csaknem 2,6 milliárd liter tejet termeltek az országban. Ma már csak a felét állítják elő -- az EU-ban 1,9 milliárd liter a nemzeti kvótánk --, mégis gondot okoz a gazdáknak az értékesítés. Az egykori falusi tejbegyűjtőknek csak 5 százaléka maradt meg. A kereskedelemben megjelentek a növényi és állati zsírok felhasználásával gyártott tejimitátumok .
Sok ezer tejtermelő gazda -- család -- jutott a tönk szélére az elmúlt években, részben a Parmalat-, a MiZo-, a Smart-, a Cheezio- és más csődök kapcsán, részben pedig a kvótája elvesztése miatt, ami nélkül jelenleg már nem veheti át tőle a tejet a feldolgozó. A helvéciai székhelyű Magyar Gazdák Tejtermelő Szövetsége (MAGATESZ) mintegy 1500 tagot számlál (Baranya megyéből Szigetvár, Somogyviszló, Gyöngyfa, Jász-Nagykun-Szolnokból Kunszentmárton, Tiszajenő, Csépa, Cserkeszőlő környékéről, valamint Észak-Bács-Kiskun és Dél-Pest megyéből).
Az érdekvédő szervezet megpróbál segíteni a kvóták visszaszerzésében, illetve újabban a kvótabérlésben az érintett termelőknek. Ám mint Krasnyánszky Béla, a szövetség elnöke elmondta: eddig sikertelenül. 2004 elején Szanyi Tibor FVM-államtitkár azt ígérte delegációjuknak, hogy aki önhibáján kívül vesztette el a kvótáját, az ingyen visszakapja. Úgymond, a termelés szabályozására tavaly márciusban megjelent egy rendelet: aki akarja, az eladhatja a kvótáját az FVM-nek egységenként 40 Ft+áfáért (50 Ft.). Az így megvásárlandó kvótákkal ígérték kielégíteni a termelői kvótaigényeket. Ezután július végén közzétették: aki eleget tud tenni az előírásoknak, az egységenként 1 Ft+áfáért (1,25 Ft) bérelhet kvótát (1 kvóta 1 kg tej értékesítése) s két év múlva ugyanennyiért meg is vásárolhatja azt. Aki eladja a kvótáját, az ebből a lehetoségből ki van zárva.
Hová lett a régóta tejet termelő gazdák kvótája? 2000. január 1. előtt személyre szólóan senki sem kapott kvótát. A feldolgozók kezelték azt. A termelő helyett ők fizették be a Tej Terméktanácsnak a terméktanácsi díjat -- miután levonták a tej árából --, a magukéval együtt. Ám egy idő után a minél nagyobb profitra törő feldolgozók kezdték rosszul működtetni ezt a rendszert. Bár levonták a tej árából, de nem fizették be a termelők terméktanácsi tagsági díját, így azok elvesztették tagságukat s kiestek a kvótanyilvántartásból. Így a terméktanácsnál nincs hiteles lista a kvótás gazdákról, holott volt nekik.
S ez nagy baj, mert így azt mondja rájuk az ügylettel megbízott Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., hogy nem tudják igazolni, hogy önhibájukon kívül veszett el a kvótájuk. Tényleg nem tudják igazolni, mert a kvótákat nem "nevesítették". Így az egyéni gazdának lehetetlen bizonyítania, hol és mikor veszett el a tejtermelési joga. Annak korábbi meglétét felvásárlási jegyekkel, e tevékenységre szóló őstermelői igazolvánnyal, adóazonosító számmal, a tejből származó jövedelméről adott adóbevallásokkal, állatállománya regisztráltságával, a falugazdászi nyilvántartásokkal, állatorvosi papírokkal igazolni tudja -- de mindez nem elég! A kvótabérlési kérelmek beadási határideje 2004. október vége volt, azóta érkeznek a gazdákhoz az elutasító határozatok az ÁT Kft.-től. (Érdemes fellebbezni, illetékmentes.)
Krasnyánszky Bélát az külön is felháborítja, hogy a MAGATESZ, mint civil szervezet nem képviselheti az érintett 750 termelő tagját a kvóta-ügyben. Nem fogadják el tárgyaló partnernek, holott az emberek -- akik között vannak írni alig tudók is -- épp azért hozták létre, hogy képviselje az érdekeiket.
A. Tóth Sándor - (Új Néplap)
|