CIKKEK

Útlevél élelmiszereknek

2005. 01. 05.

A paprikaszennyezési botrány az élelmiszerek jelölésére is ráirányította a figyelmet. A vásárló eddig aránylag keveset tudhatott arról, mi történik a friss élelmiszerrel a feldolgozóknál. Most változhat a helyzet.

Januártól megváltoztak az élelmiszer-biztonság alappillérének számító nyomon követhetőségi és termékfelelősségi szabályok. Az új előírások szerint már nemcsak a hatóság felel azért, hogy a boltokban, piacokon vásárolt termék biztonsággal fogyasztható legyen, hanem a termelő, feldolgozó, kereskedő, illetőleg az importőr is. Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének titkára elmondta: a változás elsosorban a dokumentálásra vonatkozik. Az új "élelmiszer-útlevélnek" köszönhetően ha baj van, a hatóság képes lehet megtalálni a vétkest. Például egy vegyes zöldséget tartalmazó konzerv esetén azt, aki tiltott vegyszert használt a sárgarépa kártevőinek pusztítására.

A fogyasztó számára jelentős, szemmel látható változást nem hoz az új szabály, de bizonyára lesznek gyártók és kereskedők, akik megosztják vevőikkel a pluszinformációkat. Piros László szerint a marhahúsokon már második éve fellelhető feliratokhoz hasonlóak lehetnek majd az árukísérő címkék. Emlékezetes, hogy a BSE elleni fellépés eredményeként Magyarországon már két éve bevezették azt az árujelölési módszert, amellyel a fogyasztó is megtudhatja, honnan származik az állat.

2005 januárjától új szabályok szerint kell tájékoztatni a vásárlót is. A rendelkezések végrehajtására azonban november 25-ig türelmi időt adnak, így a termékek egy ideig még a régi címkével is forgalomba hozhatók. A mostani változás az élelmiszer összetevőinek jelölését szabályozza. Korábban csak azt az alapanyagot kellett feltüntetni a címkén, amelynek aránya a termékben meghaladta a 25 százalékot, ez a határ most 2 százalékra csökken. Az új szabályok szerint nem kötelező az összetevőket feltüntetni a szénsavas vizeken, ha a jelölésen a szén-dioxid hozzáadását deklarálták. Ha külön jelölés alól kivételt képeznek azok a sajt-, vaj-, savanyútej- és tejszínkészítmények is, amelyekhez a tej eredetű alapanyagon, enzimeken, mikrobatenyészeten, továbbá a friss és ömlesztett sajttól eltérő sajtok esetében az előállításhoz szükséges étkezési són kívül más anyagot nem használtak.

Megengedett a "változó arányban" kifejezés a gyümölcs-, zöldség- vagy gombakeverékek - például müzlik - esetében, amelyeknél az egyik komponens sincs jelentős túlsúlyban. A jogszabályok bizonyos élelmiszereknél előírhatják, hogy a termék megnevezését meghatározott összetevők nevével egészítsék ki.

Új szabályok vonatkoznak a minoségmegőrzési idő jelölésére is. A friss sütőipari és cukrásztermékek csak a gyártást követő 24 órában fogyaszthatók, ezért a kenyerekre például visszakerülnek azok a régi címkék, amelyre a fogyaszthatósági határnapot nyomtatták.

Czauner Péter - (Népszabadság)

   « vissza

Föoldal mail