CIKKEK

Kockázat a tejespohárból : nõk vannak nagyobb veszélyben

2004. 12. 10.

Azt többször is állították már kutatók, hogy a nagy fehérjebevitel tumoros burjánzásokat segíthet elő a testben. Most svéd vizsgálatok arra figyelmeztetnek: rákot okozhat a túlzott tejfogyasztás is.
Napi két pohárnál több tej elfogyasztása már érzékelhetően növeli a petefészekrák kialakulásának kockázatát, figyelmeztetnek svéd kutatók. A férfiak sincsenek biztonságban, úgy tűnik, a tejtermékek fogyasztása kimutatható összefüggésben áll a prosztatarákkal is.
A tekintélyes Karolinska Intézet munkatársai 13 éven át kísérték figyelemmel több mint 60 ezer 38-76 év közötti nő sorsának alakulását. Arra a megállapításra jutottak, hogy két pohárnyi tejtermék már jelentős kockázati tényezőt jelent -- írta a Journal of Clinical Nutrition című amerikai szaklap a svéd tudósok eredményeit idézve. A tejtermékekről már korábbi vizsgálatok megállapították: fogyasztásuk összefüggést mutat bizonyos rákfajták, elsősorban a mell- és prosztatarák kialakulásával. A mostani vizsgálat nyomán azonban kiderült, hogy a legszorosabb összefüggés a tejfogyasztás és a petefészekrák között mutatható ki. Napi két pohár tej fogyasztása duplájára növeli a kockázatot azokhoz képest, akik ennél kevesebb tejet isznak, vagy esetleg teljes mértékben tartózkodnak a tejfogyasztástól .
A tej kockázatnövelő hatásának okáról a kutatók egyelőre csak találgatni tudnak. Elképzelhetőnek tartják, hogy a tejben található tejcukor , azaz a laktóz a kelleténél erőteljesebben serkenti bizonyos hormonok termelését, amelyek stimulálóan hatnak a tumornövekedésre. Úgy tűnik, a zsírdús tej még veszélyesebb.
További vizsgálatot igényel azonban annak megállapítása -- hangsúlyozta a svéd eredményeket kommentálva Kate Law brit rákkutató --, hogy más tápanyagoknak, illetve a testzsír eloszlásának milyen összefüggése van a tumorok fejlődésére. A vizsgálatok ugyanis arra engednek következtetni, hogy még a tejkedvelők között is különbség van a kockázatok szempontjából. A zsírdús tejet választók nagyobb veszélyben vannak, mint azok, akik az alacsony zsírtartalmú, vagy teljesen zsírmentes tejet választják.
A kutatók szerint mindaddig, amíg a további vizsgálatok nyomán egyértelmű következtetések kialakulnak, legjobb, ha a nők alapvetően zöldségekből és gyümölcsökből álló, kiegyensúlyozott étrendet követnek.

Petefészekrákot okozhat?

Svéd orvosok 13 év vizsgálatai után hatvanezer résztvevő közül 266 nő esetében diagnosztizáltak petefészekrákot, és 125-nél fejlődött ki a petefészekrák legagresszívabb formája.
Étkezési szokásaikat és egészségügyi adataikat elemezve, a Karolinska Intézet munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy a legagresszívabb rákfajta jóval nagyobb arányban alakult ki olyanok esetében, akik napi négy pohár tejet , vagy ennél többet fogyasztottak, mint azoknál, akik két pohár tejnél kevesebbel is beérték.

(Tolnai Népújság)

   « vissza

Föoldal mail