CIKKEK

Rendkívüli sertéstámogatás

2003. 04. 07.

Kilónként 150 forintos rendkívüli támogatást léptet életbe az FVM a félsertés exportban – döntött pénteken a tárca vezetése. Németh Imre elmondta: az FVM az újabb intézkedéssel azt akarja elérni, hogy az általa 30 ezresre becsült sertéstöbblet eltűnjön a hazai piacról. Ehhez a forrásokat az agrárbüdzsén belüli átcsoportosítással teremti elő a minisztérium. A dotáció a mai túltermelési zavar elhárításáig marad hatályban – közölte a miniszter.
Szakértők szerint az FVM a mostani döntést a teljes sertéspiaci káosz kialakulása előtti utolsó pillanatban hozta meg. Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára ezt megerősítve közölte: a tárcának hetekkel ezelőtt kellett volna intézkednie, de a mostani bejelentés még stabilizálhatja az ágazat helyzetét.
Mint ismert, az FVM a napokban kilónként 65-ről 85-90 forintra emelte az élő sertések exporttámogatását is, a termelőknek pedig január-februártól kilónként 15-20 forintos minőségi, illetve állatonként 3 ezer forintos haszonállat-tartási támogatást folyósít. A gazdálkodók azonban, e lépéseket kevesellve, a napokban több helyütt spontán demonstrációkat tartottak a romló értékesítési pozíciók miatt. A termelői érdekképviseletek azonnali állami intervenciós sertésfelvásárlást is sürgettek.

VG

   « vissza

Föoldal mail