Hétfőn délelőtt Kolozsváron megalakult az Erdélyi Múzeum-Egyesület hetedik szakosztálya, amelyben agrárszakemberek vesznek részt, Erdély magyarlakta megyéiből.
Az ülésen dr. Egyed Ákos professzor, az EME elnöke, dr. Csávossy György, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke, valamint Farkas Zoltán, az RMGE Kolozs megyei elnökének részvételével elfogadták a szervezeti szabályzatot. Számos javaslat hangzott el azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mivel kellene foglalkoznia a közel jövőben és hosszú távon a most alakult agrárszakosztálynak.
Rengeteg feladat vár megoldásra. Mi lesz veled magyar gazda? Jogos a kérdés felvetése, de annál nehezebb választ adni rá. Hiszen a rendszerváltás után szinte semmit sem tettek az egymást követő kormányok a földművesek érdekében. Érvényes ez nem csupán Erdélyre, hanem egész Romániára. Ezért jutottunk ide, ahol most vagyunk, a gazdálkodásunk haldoklik az EU-s csatlakozás kapujában.
Mit tehetünk ebben a nagy zűrzavarban?
Sok mindent. Tudatosítani kell a gazdatársadalomban, hogy egyedül bármennyire is szorgalmas az ember, nehezen érvényesülhet. Szövetkezni kellene még akkor is, ha a rossz emlékű kollektív gazdaságok miatt elrettegnek tőle a gazdák.
Meg kellene tanítani a földműveseket arra, hogy SAPARD-programhoz iratcsomókat állítsanak össze. Ám erre azonnal jött az ellenérv: honnan teremthetik elő a beruházáshoz szükséges 50%-os saját hozzájárulási összeget? Ez a program nem a szegény embernek való, hangoztatták a hitetlenkedők.
Dr. Csávossy György elmondta, hogy Magyarlapádon és Torockószentgyörgyön EU-s követelményeknek megfelelő tejfeldolgozó üzemet hoztak létre. Meggyőző érvek ezek, de, sajnos, egy-két év múlva egyre több tejátvevő központot felszámolnak, hol fogják értékesíteni a tejet a gazdák?
Erre nem egykönnyű válaszolni.
A szakember arra buzdítja a tehéntartó gazdákat, hogy fogjanak össze és építsenek új feldolgozó üzemet, oda pedig olyan tejet szállítsanak, ami megfelel az EU-s elvárásoknak. A jövőben sokkal többet kellene adni a gazdálkodók támogatására.
Ez anyagiakra és szellemiekre egyaránt vonatkozik. Az EME-nek anyagi támogatásra nincs lehetősége, de szakmai vonatkozásában léte indokolt. Össze kellene hangolni a tevékenységet az RMGE-vel, hiszen közös célok vezénylik mindkét szervezetet: hathatósan támogatni a magyar gazdálkodókat.
Szinte lehetetlen felsorolni az elhangzott konkrét javaslatokat a klasszikus almafajták pónyik, batul stb. elterjesztésétől a biotermelésig. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy az EME agrár szakosztálya minden lehetőséget megragad, hogy erejéhez mérten hozzájáruljon a magyar gazdák életének jobbításához.
A jelenlévők dr. Csávossy György javaslatára elfogadták, hogy a vezetőség megválasztásáig, amelyre decemberben, vagy 2005 januárjában kerül sor, a szakosztály munkáját ideiglenes titkári minőségben Farkas Zoltán irányítsa.
(Udvarhely.ro)
|