CIKKEK

Félmillióra vár a csanádpalotai tejbegyûjtõ

2004. 11. 13.

Miközben sikerült megfelelnie a HACCP előírásainak, hónapok óta hiába várja pénzét a feldolgozótól a csanádpalotai tejbegyujtő . A főtéri vállalkozás 62 forintért adta a cégnek a tej literjét.
Korábban az új élelmiszertörvény előírásai adták föl a leckét a Csanádpalota főterén működő tejbegyűjtő vállalkozásnak, amelyhez hasonló -- a megyei élelmiszer-ellenőrző állomás információi szerint -- már csak tíz működik Csongrád megyében. Most az elmúlt hónapokban végrehajtott beruházások nyomán sikerült teljesíteni a HACCP kritériumait, s az a húsz termelő, aki kitartott, az utóbbi hónapokban új feldolgozónak adhatta tovább a tejét a begyűjtőn keresztül.

Gulácsi István vállalkozó most kérdésünkre elmondta: megint veszélybe került a működés, de most nem az előírások vagy a minőség miatt. A cég, amellyel kapcsolatban állnak, közel félmillió forinttal tartozik nekik. Ez az átvett tej ára. Gulácsi István maga is huszonhat tehenet tart. A többi gazda a tej árából szokta kifizetni a begyűjtésért járó díjat, s ameddig nem kapnak pénzt, ő sem kapja meg a járandóságát. Közben a vállalkozásnak működnie kell, az alkalmazottat ki kell fizetni. A vállalkozó már azért a pénzért is kifizette az áfát, amit még nem kapott meg. A cég egyébként hatvankét forint plusz áfáért vette át a tej literjét. Eközben ezen a vidéken egyre kevesebben vásárolnak boltból tejet .

Az egyik Makó térségi kistelepülésen évek óta házhoz jön a termelő. Az utcabeliek beviszik födeles edényeiket, kannáikat a megadott udvarra, odakészítik mellé a tejért járó pénzt. A termelő telemeri az edényeket, elrakja a pénzt. Vita, reklamáció nem szokott lenni. Mint a ház tulajdonosától megtudtuk, az uniós csatlakozás óta csupán annyi változott, hogy korábban háromnaponta jött, most már minden másnap jön a fuvar. Egy liter tej ára így száz forint.

Vagyis, ha a termelők kikerülik a kereskedelem törvényes csatornáit, most már majdnem kétszer annyiért tudják eladni az árut.

B. A. - (Délmagyarország)

   « vissza

Föoldal mail