Egymilliárd forintos beruházással regionális logisztikai bázist létesített hatezer négyzetméteres alapterületen Veszprémben a Friss Koktél Élelmiszer Nagykereskedelmi Kft.
Komáromi Ottó, a cég ügyvezető igazgatója a raktárbázis pénteki műszaki átadásán elmondta: a regionális logisztikai központból elsősorban tejtermékekkel és húskészítményekkel látnak el az egész Dunántúlon mintegy három ezer üzletet. Hozzátette: kisebb lerakataik vannak Balatonalmádiban, Pápán, Keszthelyen és Dombóváron is.
A veszprémi bázison belül kialakítottak egy 1200 négyzetméter alapterületű sajtérlelő üzemet is. A logisztikai bázist - ahol 250 dolgozót foglalkoztatnak - várhatóan december elején helyezik majd üzembe.
Az ügyvezető igazgató elmondta: a kft-nek tavaly hatmilliárd forintos forgalma volt, az idei évre pedig 6,2 milliárd forintos árbevételt terveztek.
(FigyelőNet)
|