Még az év végén megkezdődik Bánban (Bánovce nad Bebravou) a Milsy tejfeldolgozó vállalat új sajtgyártó részlegének próbaüzemeltetése. A főleg forrázott gyúrt sajtok családjáról (parenyica típusú füstölt és natúr sajtok) ismert gyár így egy új sajttípussal, az Olaszországban közkedvelt mozzarellával bovíti termékkínálatát. A technológiát és a receptet a legnagyobb olasz mozzarellagyártó, az olasz Galbani adja, a munkások betanítása is az ő feladata, a késztermékek pedig szinte kizárólag olasz piacra kerülnek.
Ha az új részleg beindul, a jelenleg éves szinten 100 millió liter nyers tehéntejet feldolgozó vállalatnak 150 millió literre kell bővítenie éves felvásárlási kapacitását. Georg Reithmayer, a Milsy felügyelő-bizottságának elnöke azonban nem fél attól, hogy nem lesz elegendő alapanyaguk. Lapunknak nyilatkozva kifejtette: a tej többségét ugyan 50-80 kilométeres körzetben vásárolják fel, ám vannak beszállítóik az Érsekújvári, Zólyomi, sot Korponai járásokból is. „Az uniós, 200-300 kilométeres szállítási távolságok viszonylatában is normális és rentábilis a mi felvásárló körzetünk nagysága, ha az utak jó minőséguek” – érvelt Reithmayer. A Milsy a tejért 30 napon belül fizet, az alapanyag árát fokozatosan emelik, decemberre a tervek szerint 10,40 fillért adnak a tej literjéért.
Bár a hazai tejipari cégek többsége veszteséggel zárta az évet, a báni és a privigyei tejfeldolgozót egyesítő Milsy a tavalyi 47,3 millió koronás veszteséget (háromnegyedévi adat) mára 3,05 millió koronás nyereségre tudta fordítani. Reithmayer ezt az időben történt váltással magyarázta. „A friss gyúrt sajtok piaca nem telítődött, a kereslet folyamatos, ugyanakkor az eidámi típusú sajtokat a régi EU-ban olcsóbban elő tudják állítani” – magyarázta, aki szerint a tartós tejeknek és a joghurtoknak Szlovákiában többe kellene kerülniük a boltokban.
A Milsy részvényeinek többségét az osztrák Lactoprot (az Artax tagja) birtokolja, amely 2004 végéig 5,5 millió eurót fektetett a báni és a privigyei cég átépítésébe és az új technológiák bevezetésébe. Sajtjaik jelentős részét (füstölt vagy natúr parenyica, korbácssajt, Inovec stb.) már ma is exportálják. Az Artax tavalyi forgalma 228 millió euróra rúgott.
(gyor) - (Új Szó)
|