Az elmúlt két év alatt 60 százalékkal növekedett, a jövő évben pedig már 328 milliárd forint lesz a vidékfejlesztésre és agrártámogatásra fordított pénz - jelentette ki Gyurcsány Ferenc csütörtökön Dömsödön, egy szövetkezeti tehenészet meglátogatása alkalmából.
Ez nagyon sok pénz, több, mint amennyit lakás- és családtámogatásra költünk - mutatott rá a miniszterelnök. A miniszterelnök aláhúzta: "minden SAPARD-pénzt lekötöttünk, s egymás után indulnak az agrár- és vidékfejlesztési európai programok."
Felhívta rá a figyelmet, végre 10-15 év egy helyben járás és visszalépkedés után elindult Magyarország egy fejlődő, technológiáját megújító úton, mert e nélkül nincsen mezőgazdaság, és vidék sem. Magyarország sorsa azon múlik - emelte ki -; hogy vannak-e olyan tehetséges vezetői és emberei, mint e dömsödi gazdaságnak. Az itt dolgozóknak kétszer annyi a fizetése mint két-három évvel ezelőtt, miközben a szövetkezetnek nincsenek hitelei - mondta Gyurcsány Ferenc.
Bak Gábor, a dömsödi Dunatáj Szövetkezet elnöke az MTI-nek elmondta: a száz dolgozót foglalkoztató szövetkezet 1.400 hektárnyi bérelt földön gazdálkodik. A növénytermesztés, állattartás mellett gépi szolgáltatás tartozik tevékenységi körébe. Tavaly az aszály ellenére 16 millió forint nyereséget könyvelhetett el, az idén 50 millió forintra számít.A tehenészetben 670 állatot fejnek naponta, s az így összegyult 17.500 liter tejet a Danone budapesti feldolgozójába szállítják.
Bak Gábor szerint a szövetkezet sikere a vállalkozói szemléleten alapszik, és azon, hogy élnek a pályázatok adta lehetőségekkel, az elmúlt öt évben 250 millió forintnyi forráshoz jutottak ezúton.
(MTI) (eBroker)
|