CIKKEK

Parmalat: a számonkérés napjai

2004.10. 05.

Újabb szakaszához érkezett az "európai Enron" néven elhíresült Parmalat vezetői elleni vizsgálat. Az olasz történelem egyik legjelentősebb gazdasági bűncselekménye kapcsán vezetők tucatjai "kerültek képbe".

A parmai bíróságon kedden kezdődik az eljárás a Parmalat ügyében, s hogy fokozott várakozás kíséri a dolgot, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az olasz tejipari óriás már hónapokkal ezelőtt, szinte rögtön a botrány kirobbanása után elnyerte az "európai Enron" nem túl megtisztelő címét.

Van aki csak besegített

A következő hetekben, hónapokban a cég 29 vezetőjét hallgatja ki, továbbá három másik vállalat - a Bank of America, a Deloitte & Touche és a Frant Thornton - érintettsége nyomán kutakodik az olasz ügyészség. Utóbbi három cég ellen "csupán" annyi a vád, hogy segédkeztek valótlan pénzügyi jelentések elkészítésében, míg a Parmalat vezetői esetében több gazdasági bűncselekmény, így többek között mérleghamísítás miatt indul eljárás, melyekért akár 15 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók az elkövetők.

Az ügyészség által csődbuntettel és pénzügyi csalásokkal vádolt személyek között van Calisto Tanzi, a Parmalat volt alapító-elnöke, az igazgatótanács számos tagja és az élelmiszeripari óriás több más volt vezetője.

Kellett a pénz

A botrány még tavaly év végén tört ki, amikor napvilágra került: Calisto Tanzi, a cég elnök-vezérigazgatója félmilliárd eurót "mentett ki" a cégből, hogy ezzel finanszírozza a családja tulajdonában levő, gyengélkedő idegenforgalmi vállalkozást. A többségi tulajdonnal bíró Tanzi tavaly decemberben perdöntő dokumentumok megsemmisítésére készült, ám erre már nem volt ideje. Elfogásában a rendőrség segítségére volt egykori pénzügyi igazgatója, Fausto Tonna, aki Tanzit tette felelőssé azokért a hatalmas adósságokért, amelyek végül a konszern pénzügyi összeomlásához vezettek.

A nyomozók Tonna segítségével próbálják feltérképezni az öt kontinensen kiépített vállalatbirodalmat. A külföldön, többek között a Kajmán-szigeteken bejegyzett cégek segítségével kerülték meg az adófizetést, mosták tisztára a "fekete pénzeket". Az olaszországi ügyészségi kihallgatásokon az is kiderült, hogy a Parmalat több milliárd eurót vesztett az elmúlt években latin-amerikai terjeszkedésén, valamint az árfolyammozgásokon is.

Calisto Tanzi és gyermekei (akik közül Stefano a Parmalat ellenőrzése alatt álló elsőligás labdarúgócsapat, az AC Parma vezetője) kihallgatása során kiderült, hogy Tanzi az elmúlt nyolc évben mintegy 1000 milliárd lírát (500 millió eurót) vont ki a Parmalatból, miközben a konszern 10-13 milliárd euró közötti hiányt halmozott fel.

Tervezett segítség

Miután a stikli kiderült, a cég gyorsított eljárásban kapott csődvédelmet, s ekkor került a vállalat élére az itáliai "cégmentő" menedzser, Enrico Bondi. Az ő kinevezése is jelezte, hogy az olasz kormánynak presztízskérdés a Parmalat megmentése. Az 1961-ben alapított vállalat ma Olaszországban a hetedik ipari vállalkozás. A botrány kitörése előtt több mint 2 milliárd eurót ért a tőzsdén. Arról nem beszélve, hogy harminc országban 36 ezer embert foglalkoztat.

A cég szanálási tervét a napokban hozták nyilvánosságra. Eszerint teljesen újjáalakul a Parmalat, a legfontosabb hitelezők pedig az új konszern részvényesei lesznek az adósságot-részvényért csereprogram keretében.

A hitelezők összesen 11,3 százalékos részt kapnak az új cégben, miközben 15 százalékra számítottak. A rendbetett társaság a csődbe ment korábbi cég kulcsüzleteire, a tej - , tejtermék - és gyümölcslé-gyártásra összpontosít, a nem stratégiai cégrészeket eladják. 2005-ben visszavezetnék a tőzsdére az új Parmalatot, amelytől abban az évben már nyereséget is várnak.

Most már csupán az a kérdés, mi tart tovább: a cég pénzügyi stabilitásának és működőképességének helyreállítása, vagy a csalók felelősségre vonása. Annyi biztosnak látszik, hogy a következő időszak történései kulcsfontosságúak lesznek az utóbbi, azaz az igazságszolgáltatás szempontjából.

Csökkenő forgalom

Az idei első hét hónapban 2,46 milliárd euróra csökkent a Parmalat forgalma a korábbi 2,67 milliárd euróról. Az üzemi eredmény 131,5 millió euróra nőtt a tavalyi első hét hónap 105,7 milliójáról. A forgalomból 2,1 milliárd euró a kulcsüzletágakból, a tej és gyümölcslé-gyártásból eredt, 357,8 millió a nem kulcsfontosságú tevékenységekből.

Viszont perel

A csődbe jutott Parmalat olasz élelmiszeripari konszern a nyár során beperelte a Deutsche Bankot, és 17 millió euró kártérítést kér a német pénzintézettől a 2003 decemberében lezajlott kötvénykibocsátással összefüggésben. Az olasz élelmiszeripari konszern múlt héten pénteken azt közölte, hogy a svájci UBS bank ellen indított perben egy hiteltranzakció után 290 millió eurót és a kamatokat, valamint kártérítést is követel. Enrico Bondi, a Parmalat felszámolását végző kormánymegbízott az elmúlt hetekben az amerikai Citibank ellen nyújtott be követelést. A bank állítólagos csalása miatt a cég több mint 10 milliárd dolláros kártérítést követel.

(FigyelőNet)

   « vissza

Föoldal mail