Az ősztől megkétszereződhet az országos iskolatejprogramba vont óvodások és általános iskolás tanulók száma az FVM várakozásai szerint. A tárcának nincsenek pontos adatai az akció bővüléséről, mivel a közoktatási intézmények üzemeltetőinek (döntően az önkormányzatoknak) szeptember 30-ig kell benyújtaniuk úgynevezett jóváhagyási kérelmeiket.
A kormány májustól indította újra az államilag finanszírozott tejprogramot, amely az elmúlt tanév befejeződéséig 350 ezer gyermekre és az önkormányza
tok 45 százalékára terjedt ki. Az FVM becslései szerint mostantól 700 ezerre nőhet az akcióban részt vevő gyerekek száma. Az akcióba potenciálisan 1,2-1,3 millió gyermeket lehetne bevonni.
A programban az idei tanévtől nemcsak 2,5 dl tejet, azzal egyenértékű több más tejterméket is kaphatnak a diákok. Az akcióhoz bizonyos feltételek mellett uniós támogatás is igénybe vehető, amelynek mértéke december végéig 500–600 millió forintnak megfelelő összeg lehet. A kormány az EU-forrásokat az FVM büdzséjéből további 800 millió forinttal egészíti ki. Mivel a jövő évre szóló hazai költségvetési kötelezettségvállalás nincs, az agrártárca az akciót csak december 31-ig hirdette meg. A program ezután is folytatódik, de ma még kérdéses, az uniós összeghez újra társulnak-e magyar támogatások.
Az önkormányzatok általában közbeszerzési pályázatokkal választják ki, mely tejipari cégek szállíthatják a tejtermékeket oktatási intézményeikbe – mondta Sirman Ferenc, az ágazati szereplőket tömörítő Tej Terméktanács (TT) igazgatója. Ahol az eljárások már befejeződtek, a program beindult. Sok helyen azonban a pályáztatás csak most zajlik.
Sirman szerint egyes településeken már ma gondot okoz, hogy az FVM az iskolatej-akciót nem központi koordinációval, regionális alapon bonyolítja le. Mivel az önkormányzatok külön-külön hirdetik meg pályázataikat, a tejipari cégek szempontjában akadhatnak előnyben részesíthető és kevésbé „kedvelt” települések. Ezért előfordulhat, hogy egyes lakóhelyek önálló ellátására egyetlen feldolgozó sem vállalkozik majd, főként a sokszor jelentős szállítási távolságok miatt.
(HL) - (VG.hu)
|