A felszámolás alatt lévő Parmalat Hungaria Tejipari Rt. már rendszeresen fizet a megyénkből elszállításra kerülő tejért , arra azonban valószínűleg még két-három évig kell várniuk szűkebb hazánk tejtermelőinek is, amíg a székesfehérvári székhelyű cég rendezi a korábban felgyülemlett sokmilliós adósságát. Az állam támogatott hitel nyújtásával igyekszik segíteni a pórul járt tejgazdaságoknak.
Húszezer literrel növelte napi nyerstejfeldolgozását a Parlamat Hungaria Tejipari Rt.-- tájékoztata lapunkat Somogyi Ferenc, a cég felszámolója. A társaságnak sikerült több új termelővel megegyeznie, így összesen naponta már 120 ezer liter tej érkezik a székesfehérvári üzembe.
A cég hitelezőinek több mint 6 milliárd forinttal tartozik. Megyénkben többek között komáromi, mocsai, környei és etei tejtermelőknek tartozik jelentős összegekkel a székesfehérvári cég. Bár most már kellő gyakorisággal fizet részükre a naponta átvett tejért , valószínűleg csak két-három év alatt juthatnak hozzá a korábban átadott tej ellenértékéhez megyénk termelői.
A Környei Agráripari Részvénytársaságnak 66 millió forinttal tartozik a székesfehérvári cég. Kusnyér Gábor vezérigazgató lapunknak elmondta: bizalmuk megrendült a Parmalatban, s ezért új partnert választottak. Tagyospusztai tehenészetükből inkább a Danone cégnek szállítanak naponta 10-12 ezer liter tejet . Az állam segítséget nyújt a pórul járt tejtermelőknek azzal, hogy a Parmalat tartozásának felére százszázalékos kamattámogatással hitelt vehetnek fel. Így a környei részvénytársaság több mint 30 millió forint állami hitelhez jutott, amit 5 év alatt kell visszafizetnie. Igénybe vette ezt a segítséget a mocsai Búzakalász Termelőszövetkezet és a komáromi Solum Részvénytársaság is.
Vajna Erzsébet - (24 óra)
|