A Gazda- Tej Értékesítési Szövetkezet tagsága az elmúlt héten felavatta új tejházát Petőfiszálláson. A termelők a tejágazat legválságosabb időszakában fogtak bele a húszmilliós beruházásba. A költségeket területfejlesztési támogatásból, valamint önerőből finanszírozták. Hitelt nem vettek fel.
A Gazda- Tej Értékesítési Szövetkezet nyolcvan-fős tagsága az egy-kéttehenes gazdákat és nagy létszámú állományok tartóit egyaránt magában foglalja. Az ő anyagi áldozatvállalásuk eredménye az új tejház , melynek költsége eléri a 20 millió forintot -- hangsúlyozta az avatóünnepségen mondott köszöntőjében Ván Jenő. A szövetkezet elnöke kijelentette: a beruházás megvalósításához valamivel több mint 8 millió forintot kaptak a megyei területfejlesztési tanácstól, további 3-at pedig a földművelésügyi tárca adott termelői csoporttámogatásként. A hiányzó 9 millió forintot önerőként, a megtermelt tej mennyiségi arányában fizették be a termelők. Literenként 12,2 forintot különítettek el, ami havi 1 millió forintos megtakarítást eredményezett, így hitelfelvétel nélkül sikerült megoldani a fejlesztést. Tették ezt az aszálykárok miatti magasabb takarmányköltségek és a tejágazat válságos, kiszámíthatatlan időszakában. A szövetkezet tagsága napi 5000 liter tejet termel, az új létesítmény kapacitása napi 2300 liter. A különbözetet továbbra is a félegyházi tejüzem fogadja be.
Korábban a termelőknél elhelyezett hűtőberendezésekben tárolták a tejet , ezek azonban már nem feleltek meg a minőségi követelményeknek. A szövetkezet további fejlesztéseket is tervez. Szeretnék az új tejház kapacitását növelni, valamint törekedni az extra tej nagyobb mennyiségű előállítására. Ez utóbbira támogatással ösztönzi a vezetőség a tagságot, a szükséges fejlesztéseket elobb-utóbb minden termelőnek el kell végezni -- hangsúlyozta Ván Jenő.
Seres Anita - (Petőfi Népe)
|