CIKKEK

Eltérített európai pénzek

Máramaros megye

2004. 08. 20.

Nem a célnak megfelelően költött el európai uniós támogatásokat az a férfi, akinek ügyében befejezte a nyomozást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (PNA). Grigore Berindet, aki három máramarosi cég igazgatója, az ügyészek azzal vádolják, hogy a vissza nem térítendő támogatást nem a pályázatba foglaltakra költötte le. Az igazgató 2002 novemberében szerződést írt alá az akkor még fejlesztési (jelenleg Európai Integrációs) minisztériummal, amelynek értelmében a családtagjaiból álló cége 40 ezer eurót kapott egy környezetkímélő tejgyár létrehozására.
A Berinde Eurotex igazgatójaként Berinde 2003 áprilisában és májusában a Phare-alapból kapott 40 ezer eurót részben egy másik cége számlájára íratta át, részben pedig olyan számlák kifizetésére használta fel, amelyeknek semmi közük nem volt a támogatás tárgyához. A nyomozók szerint a Berinde Eurotex nem biztosította a tejgyár létrehozásához szükséges önrészt sem, annak ellenére, hogy ez egyik feltétele volt a szerződésnek. Berinde így a támogatás mértékével egyenlő nagyságú kárt okozott a minisztériumnak, amelyhez még hozzájárul a 40 ezer euró után számolt kamat is, további 3558 euró értékben. A kár megtérítése érdekében az ügyészég lefoglalta az igazgató tulajdonában levo két ingatlant, és ezek jelzálogosítását kérte a nagybányai törvényszéktől. Berinde ügyét a nagybányai bíróság tárgyalja. A PNA európai pénzekkel való visszaéléseket vizsgáló osztályának ez volt a hetedik ilyen jellegű ügye. A visszaélések eddig több mint tízmilliárd lejes kárt okoztak, ebbol alig felét sikerült megtéríteni.

L. P. - (Krónika)

   « vissza

Föoldal mail