CIKKEK

Veszprémtej: kis növekedés

2004. 05. 20.

A camembert sajtok hazai piacán vezető Veszprémtej Rt. öt százalékkal, 12,5 milliárd forintra növelte forgalmát 2003-ban. A növekedés nem egyenletes: míg a napi tejtermékeknél csökkenés, a magasabb hozzáadott értékűeknél növekedés mutatkozott – tájékoztatta lapunkat Tímár Imre, a Veszprémtej Rt. vezérigazgatója.

A camembert piacán a Veszprémtej a Tihany és Bakony márkáival az ACNielsen adatai szerint 85 százalékos részesedéssel bír. Ezen részesedés megtartása érdekében azonban továbbra is erős versenyre kényszerítik a lefelé tartó tejárak, hiszen a magyar piachoz hasonlóan Német- és Lengyelországban is csökkent a tej termelői ára. Tímár Imre szerint a cég tavalyi növekedése összhangban áll az ágazat hazai növekedésével. Tavaly 2002-höz képest négy százalékkal bűvült az ország sajtpiaca, ezen belül nyolc százalékot tesz ki a fehérpenészes sajtok piacának növekedése.

A veszprémi vállalat jogelődje, a Veszprém Megyei Tejipari Vállalat 1955-ben jött létre 14 kisebb, magántulajdonú üzemből. A 1993 után került a francia Bongrain csoport tulajdonába, és azóta is három üzemében folyik a termelés. Mindhárom üzem uniós exportszámmal rendelkezik. A pápai, a veszprémi és a keszthelyi üzemektől a tejet és a tejtermékeket a saját értékesítési hálózatukkal terítik, a nyersanyagot a Bakonyból, a Kisalföldről és a balatoni régióból szerzi be.

(ThG)

   « vissza

Föoldal mail