CIKKEK

Segítség a kisebb tehenészeteknek

2003. 03. 21.

Hetek óta tartó egyeztetések után megjelent a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete a termelői tehéntej idei felvásárlási támogatásáról. A szaktárca közleményéből kiderül, hogy a literenkénti nettó 72 forintos irányárhoz literenként 5,2 forintot ad a költségvetés. Ezenfelül az idén lehetőség van a termelés önkéntes korlátozására, ezért literenként tíz forint támogatást kap minden olyan termelő, aki a 2003. évi termelését és értékesítését öt százaléknál nagyobb mértékben visszafogja. A mennyiségi csökkentés viszonyítási alapját a Tej Terméktanács által regisztrált 2002. évi teljesítés adja.

A kisebb termelők számára kedvező, hogy rövidesen megjelenik az állami tejkvóta -felvásárlásról és -értékesítésről szóló miniszteri rendelet is. A kvótafelvásárlás meghirdetésével az állam elsősorban azt a kistermelői kört célozza meg, amely esetében a tejhigiéniai rendelet kihirdetésével, illetve egyéb piaci kényszer következtében veszélybe kerülhet a tejtermelés folytatása. Tőlük a tejkvótát literenként nettó 25 forintért veszik meg. Ehhez azonban a rendelet mellékleteként megjelenő adásvételi szerződés formanyomtatványát három eredeti példányban 2003. április 15-ig el kell juttatniuk a Tej Terméktanácshoz. A kvótafelvásárlás lebonyolításában vevőként az FVM megbízásából az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. jár el.

Cz. P. - NSZ

   « vissza

Föoldal mail