A válságba jutott olasz Parmalat csődbiztosa, Enrico Bondi a hét végén kiszivárgott értesülések szerint a hónap most következő hetében hoz döntést az amerikai Citigroup banki csoport javaslatával kapcsolatban, miszerint ez utóbbi lenne a koordinátora a nemzetközi bankokkal folyó tárgyalásoknak. A Citigroup más csődök, például az amerikai Enron vagy a Dynegy esetében komplex pénzügyi segélyezési eszközökkel igyekezett a bajba jutott vállalatok megmentésére, az úgynevezett fekete lyuk, más néven a hiányfinanszírozási módszerével. Elsősorban amerikai bankok, továbbá a milánói ügyészség és az amerikai tőzsdefelügyelet együttesen próbálja kideríteni, mennyi pénze is van ez idő szerint a Parmalatnak. A mérlegében egyelőre mintegy 4 milliárd eurós hiányt állapítottak meg, de hogy igazából mennyi pénz is hiányzik az olasz óriás vállalatnál, az még megválaszolhatatlan. Emellett 6 milliárd euróra becsült adóssága van. A Parmalat-botrány újabb fejezete, hogy letartóztatási parancsokat adtak ki Fausto Tonna és Luciano DelSoldato, a Parmalat korábbi pénzügyi igazgatói, illetve a Grant Thornton könyvvizsgáló cég olaszországi leányvállalata két alkalmazottja ellen. A Grant Thornton a Parmalat könyvvizsgálója. A parmai államügyészség kihallgatta a San Paolo IMI olasz nagy bank elnökét, Rainer Masert is. A San Paolo IMI egyike a Parmalat hitelező bankjainak. Olasz lapok úgy tudják, hogy a parmai ügyészség megtette a szükséges lépéseket a Bank of Americánál lefolytatandó vizsgálat ügyében is, minthogy felmerült a gyanú: a pénzintézet néhány alkalmazottja tudott a Parmalatnál elkövetett könyvelési csalásokról. Az olasz ügyészségi vizsgálat során eddig kiderült, hogy a Parmalat holding mérlegeit 1988 óta rendszeresen meghamisították, amivel legalább 8,7 milliárd eurós felhalmozott hiányt igyekeztek palástolni. Ebben van 2,9 milliárdnyi kötvénytartozás is vissza nem vásárolt kötvények után, jóllehet a könyvekben ezeket már visszavásároltként tüntették fel. A sajtó ugyanakkor tízmilliárd euró eltűnéséről beszél. Calisto Tanzi, a Parmalat őrizetben levő alapítója és volt elnök-vezérigazgatója nyomozati forrásokat idéző olasz sajtójelentések szerint félmilliárd eurót „mentett ki” a cégből, hogy ezzel finanszírozza a családja tulajdonában levő, gyengélkedő idegenforgalmi vállalkozást. A kihallgatások során a 65 éves Tanzi azt is elmondta, hogy a Parmalat több milliárd eurót vesztett az elmúlt években latin-amerikai terjeszkedésén, valamint az árfolyammozgásokon is. Saját bevallása szerint nem sokat tudott azokról a „mechanizmusokról”, amelyeket a cég vezetői alkalmaztak a veszteségek kendőzésére, ugyanakkor elismerte a számlahamisítások tényét.
VG
|