CIKKEK

Exporttámogatás helyett hústárolási szubvenció

2003. 12. 19.

A tagjelölt országok egységes fellépésére visszakoztak az unió jelenlegi tagállamai a mezőgazdasági miniszterek szerdai tanácsülésén attól, hogy az EU azonnali hatállyal exporttámogatást vezessen be a sertéstúltermelési válság kezelése érdekében. Szanyi Tibor, az FVM politikai államtitkára az MTI-nek elmondta: a szubvenció – osztrák javaslatra – elsősorban a keleti piacokra irányuló eladásokat segítette volna, de a döntést végül a tagjelöltek határozott ellenállása miatt elnapolták.
Az államtitkár szerint az FVM azért nem tartaná helyesnek az EU-s exporttámogatások életbeléptetését, mert így az uniós termékek mind a hazai piacról, mind a harmadik országokból kirekeszthetnék a magyar árukat. Ha viszont Brüsszel a csatlakozás után vezetné be a dotációkat, azokból az új tagok is részesedhetnének – szögezte le.
Csaknem biztosra vehető ugyanakkor, hogy az EU januártól magántárolási támogatásokat vezet be a húsfeleslegek kezelésére – közölte lapunkkal Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára. Ez magyar szempontból ugyancsak veszélyes lehet, mert a kitárolási (termékértékesítési) időpont a csatlakozás időszakára eshet. Ezért a raktárakból kikerülő, vélhetően olcsó uniós húsok akkor támaszthatnak konkurenciát a magyar cikkeknek a hazai és az exportpiacon. Így valójában csak a gondok elodázását jelenti, hogy az EU most nem léptet hatályba exportszubvenciókat – mondta Zádori.
A titkár szerint Magyarország a várható feszültségeket úgy előzheti meg, ha a belépés idejére stabilizálja sertéságazatát. Ehhez az kellene, hogy a következő hónapokban a külpiacokra juttassa az itt is meglévő árufelesleget, vagyis „szinte húshiányos” helyzetben csatlakozzon az EU-hoz.

VG

   « vissza

Föoldal mail