Az aszály Európa-szerte, így Magyarországon is rontotta a burgonyahozamokat. A hazai készletek a szokásosnál korábban kifogyhatnak, az import növelésének pedig gazdaságossági korlátai lehetnek. A nagy termelőkkel előre leszerződött áruházláncokban így sem lesz hiány, ám a szabadpiacon burgonyaszűke lehet.
Magyarországon az idén 400-450 ezer tonna étkezési burgonya termett a szokásos 550-600 ezerrel szemben. A mostani termésből megmaradt készletek ezért az átlagosnál korábban, már január végéig, február elejéig kimerülnek a Burgonya Terméktanács ügyvezető titkára, Koháry Erzsébet szerint. Mivel a kedvezményes vámú importlehetőségek korlátozottak, a hiányzó mennyiség aligha pótolható maradéktalanul külföldről. A teljes vámmal, messzebbről szállított burgonya ugyanis haszonnal eladhatatlan lenne, ezért az esetleges észak-afrikai beszerzéssel kapcsolatban felröppent hírek teljesen megalapozatlanok, jóllehet az Európai Unió valóban importál burgonyát a Földközi-tenger túlpartjáról. (A burgonyaexportáló nagyhatalomnak számító Hollandia például termeltet is ott.) A szabadpiacon így jövő tavasszal kínálatszűkével és drágulással kell számolni. Ezzel szemben a nagy termelőkkel közvetlen kapcsolatban álló áruházláncok ellátását nem fenyegeti veszély, hiszen azok rögzített áron a folyó idény végéig előre lekötötték a szükséges mennyiséget. A Külügyminisztérium szerint az EU-ból jövő év június 30-áig vámmentes, néhány más szabadkereskedelmi partnerországból pedig ez év végéig (jövőre megújíthatóan) külön kedvezményes beviteli keret áll, illetve állt a hazai importőrök rendelkezésére a 29 600 tonnás (10 százalék vámú) általános GATT-kvótán felül. Ha mindez kimerül, akkor a harmadik országokból 44,2 százalékos (néhány fejlődő államból 42,2-es) vám mellett hozható be korlátlanul burgonya. Az uniós és az idei GATT-kvóta már kimerült, a cseh, szlovák és lengyel keretet viszont eddig együttesen csak alig 5 százalékosan (a többit pedig egyáltalán nem) használtuk ki a kedvezményes import engedélyezéséért felelős Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól kapott információk szerint. Az EU kínálata étkezési burgonyából 12-14 százalékkal szűkülhet a holland Agrico becslése alapján – írja az Österreichische Bauern Zeitung. Mindenekelőtt Olasz-, Spanyolország és Portugália szorulhat a szokásosnál nagyobb bevitelre. (A vetőburgonyából 8-9 százalékos lehet a csökkenés.) Németországban is 1994 óta a legkisebb – alig 9,8 millió tonnás – terméssel számolnak hivatalosan, ami várhatóan a feldolgozásban jelenthet szűk keresztmetszetet, főleg ahol 50 milliméternél nagyobb átmérőjű burgonyát igényelnek. Ausztriában is csökkentette a méreteket a nyári csapadékhiány, ennek ellenére az exportlehetőségeket latolgatják, elsősorban a szomszédos Csehországból és Magyarországról várnak majd megrendeléseket. Az osztrák kivitelt mindazonáltal nehezíti, hogy a helyi termelői árak (mázsánként 15-18 euró) egyelőre magasak a konkurens EU-piacokbeli és a potenciális vevőként számba jöhető harmadik országokbeli szinthez képest, amiben a készletvisszatartásnak is szerepe lehet. A német Alsó-Szászország tartományban például csak 14-15 euróért adják a jól főzhető burgonyafajtákat.
Gárdonyi Imre - VG
|