Nekünk nem a holland technológia lehet a minta. Ott kevés a napfény és sok a pénz. A hazai gazdáknak inkább a francia, olasz és spanyol mintát érdemes követniük – hangzott el az elmúlt napokban egy derecskei bemutatón.

Más látni is, mint csak hallani. Aki ahhoz van szokva, hogy a zöldségtermesztés sok családi kétkezi munkát, napszámost, külföldi feketemunkást, nagybani piaci ácsorgást, a végén pedig adózás és nyilvántartás nélküli szerény pénzolvasást jelent, az okkal tart az uniós csatlakozástól. Hagytam magam rábeszélni, hogy a termelőkkel együtt részt vegyek egy zöldségtechnológiai bemutatón, amit a KITE Rt. szervezett Derecskén.

Azt mondták a szakemberek – mindjárt az elején –, tévedés az, hogy a mi éghajlatunkkal a holland technológiát tekinthetjük mintának. Ott keveset süt a nap, de sok a pénz. A hollandok bármikor bármit megtermelnek, de mesterséges körülmények között, magas költséggel. Nekünk inkább a francia, olasz és spanyol mintát érdemes követni. A mediterrán fóliasátrak könnyebbek, olcsóbbak a holland üvegháznál. Nem muszáj arra törekedni, hogy januárban is minden megteremjen – a tenyészidőket azonban szét lehet húzni.

Búvár Géza, a KITE Rt. vezérigazgatója azt mondta: az időjárást nem szidni kell, hanem a belőle eredő termelési kockázatokat a minimálisra csökkenteni. A piac ugyanis nem ismeri el az időjárás kockázatait. A fejlett világban a meteorológiai hatások kivédése technológiai kérdés. Például késik a felmelegedés, emiatt a talaj is nehezen melegszik, holott kezdetben a növény gyökerének kellene gyorsan fejlődnie. Ágyás kell, bakhát, laza talaj, amely jobban melegszik. A világ fejlett mezőgazdasága ágyásban, bakhátban termel, és/vagy fóliával takarja a talajt. Melegít, és tisztán tartja a növényt. Polietilén- vagy fátyolfóliával takarják az ágyásokat – pénzbe kerül, munka van vele, de véd a hidegtől és a kártevőktől. Az öntözés hőmérsékletet, vízháztartást, tápanyagot szabályoz – már amelyik képes erre. Aki a technológiát ismeri, alkalmazza, az sokat és hosszú időn át tud biztonságosan a piacra vinni különböző termékeket. A hipermarketlánc mondja meg, hogy miből mikorra mennyi kell neki. Attól vesznek, aki árban, minőségben, mennyiségben és időzítésben versenyképes. Vagy igazodunk mindehhez, vagy eltűnünk a piacról.

Az Európai Unióban nem biztos, hogy mindent érdemes lesz termelnünk, amit eddig termeltünk. Versenyképesek lehetünk például a tökfélékben: padlizsánban, cukkiniben, dinnyében. A paprika és a paradicsom is jól hozhat, de az időjárás okozta minőségi kockázatokat erősen csökkenteni kell. A verseny roppant könnyen eldől: addig vannak esélyeink, ameddig a többletköltségeink nem haladják meg a legközelebbi termőkörzetből a magyar piacra történő szállítás költségeit. Alapvetően nem az export növeléséről van szó, hanem a hazai piac megőrzésének lehetőségeiről. Exportesélyeink észak, északkelet irányába jók: nálunk melegebb van, mint Lengyelországban vagy a Baltikumban.

A magyar zöldségtermelőknek nem jelent versenyhátrányt, hogy a kvótás növényeket az unióban jobban támogatják, mint nálunk, mert a zöldségtermelésben nincsenek kvóták. Tőke- és marketinghátrányban vagyunk – ezért az egymást követő magyar kormányok okolhatók: a mezőgazdaságból élők gyenge érdekérvényesítő képessége miatt, rajtuk spóroltak, holott már legalább a kilencvenes évek közepe óta nyomni kellett volna a pénzt és a szakmai tudást az ágazatba.

Zöldségünk sok embert eltartana, ha versenyképes lenne. Divat ugyanis a zöldség, ráadásul a fizetőképes, gazdag országokban egyre több fogy belőle. A zöldség egészséges, jól lehet vele lakni, be lehet vele csapni az éhségérzetünket. A marketing szempontjából ez azt jelenti azonban, hogy a zöldség a kiegészítő ételek közül átsorolódott a főételek közé. A főételek árával is kell versenyeznie: a burgonyáéval, tésztáéval, húséval. Ám – az erős verseny miatt – kordában kell tartani a zöldségárakat, amihez csökkenteni kell a költségeket, és növelni a terméshozamokat. A megbízható élőmunkaerő fogy és drágul. Ez a folyamat felerősödik, ha uniós tagok leszünk: aki jól tudna dolgozni, annak magas lesz a bére, aki meg olcsó, arra nem lehet rábízni a fóliás növényeket. Nincs más út, mint a technológia korszerűsítése.

Mercs Ferenc termelő, kereskedő azt mondta: ahhoz, hogy 40 fokos melegben hajladozzanak emberek a fóliában, a 400-500 forintos órabér sem sok – de a paprika idei ára nem bírt el 300 forintosnál többet. Ugyanakkor a beruházáshoz is nagy summa kellene.

Spilák József az Ormánságban termel korai dinnyét. Ott olyan az éghajlat, hogy az országban elsőként tudnak megjelenni a termékkel – ám jövő májustól már jöhet a korai dinnye délebbről is. A térségben van dinnyeszövetkezet, de nem a termelők szervezték meg, hanem a kereskedők. Így is elkel az áru, de a haszon java azé, aki az integrációt megszervezi.

Balogh Csaba, a KITE Rt. elnöke azt mondta: mindössze 130 elismert téesz (termékértékesítő szövetkezet) van Magyarországon. Ez csak pár száz milliós árualap, holott tízmilliárdos árukoncentrációkra lenne szükség, hogy versenyképesek legyünk. Ugyanakkor a hipermarketeknek is finomodik a felvásárlási politikája. Ha tagok leszünk, hiába lesz erőfölényük, itt sem tehetik meg többé azt, amit otthon már nem tesznek meg, mert nem engedik a törvények.

Balogh Csaba szerint ha késésben vagyunk is, a magyar termelők jelentős csoportja lesz versenyképes a hazai, a cseh, a szlovák, a lengyel és a balti piacokon is. A lemaradásból következő hátrányaink behozhatók, az éghajlati előnyeink azonban nem. Ha a termelők csoportosulásai irányítják az integrációt, akkor szép jövedelemmel, ha a kereskedők, pláne, ha külföldiek, akkor minimális nyereséggel – de fog ez menni.

Tanács István - Népszabadság