2004-re a kis- és középvállalkozások rendelkezésére álló finanszírozási források kínálatának gyors növekedése prognosztizálható. A növekedés egyrészt a régió kisvállalkozásainak finanszírozásában eddig igen kis mértékben részt vevő forrásoknak, a „puha” forintoknak nevezett uniós vagy állami támogatásoknak és kedvezményes hitelek tetemes bővülésének, másrészt a magántőke aktivizálódásának köszönhetőek – hangzott el A siker finanszírozása című kézikönyv bemutatóján. A pénzügyi befektetőcégek elérhetőségét tartalmazó kötetet kiadó 3TS Venture kockázati tőkealap szerint az kisvállalkozások finanszírozásának négy alapvető forrása közül a cégalapítók, barátok és „üzleti angyalok” által összeadott kezdőtőke a legelterjedtebb és legolcsóbb módja a tőkéhez jutásnak, viszont így aránylag kis összegek teremthetők elő. A második forrást a vissza nem térítendő állami és uniós támogatások és kedvezményes hitelek jelentik, amelyek eddig elenyésző szerepet játszottak a kkv-szektor életében, a támogatások ugyanis elsősorban nem őket célozták meg. Az EU-csatlakozás után viszont az uniós forrásokból származó finanszírozás négy-ötszörösére nő – jósolja Pekka Santieri, a 3TS Venture befektetési igazgatója. A nemzeti fejlesztési terv keretében elköltendő 1,6 milliárd euróból 100-110 millió euró támogat kisvállalkozásokat valamilyen úton – mondta Pogátsa Zoltán, a könyv kiadását támogató Invescom Kft. vezető tanácsadója. A csatlakozást követően megnövekszik a kkv-finanszírozás harmadik forrását alkotó nemzetközi kockázati tőke befektetési hajlandósága is, míg a kkv-k számára a negyedik pénzforrást jelentő bankhitel feltételeinek jelenleg viszonylag kevés cég tud eleget tenni. A kockázati és magántőke világát Magyarországon a külföldi befektetők dominanciája jellemzi. Az elérhető kockázati tőke csaknem 95 százaléka külföldről származik, a kkv-szektor pénzügyi forrásainak 53 százalékát pedig éppen ezek a kockázati tőkebefektetések jelentik. Ennek ellenére az átlagos kockázati tőkebefektetés a régióban csupán 9,8 euró/fő, ami előrelépést jelent a korábbi 5,1 euró/fős arányhoz képest, de még mindig messze elmarad az unió 64,56 euró/fős átlagától. Magyarországon egy főre 14,16 eurónyi kockázati tőkebefektetés jut.
Tóth Katalin - VG
|