CIKKEK

PHARE a gyorsabb felkészülésre

2003. 01. 29.

A csatlakozásig hátralévő időszakban a felkészülés felgyorsításának szolgálatába állítjuk a PHARE-programot, amely projektjei révén már eddig is jelentősen hozzájárult Magyarország integrációs feladatainak teljesítéséhez – közölte kedden Baráth Etele államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának (NFTH) elnöke. A hétéves múltra visszatekintő program tavalyi mérlegét megvonva azt is bejelentette, hogy 2002-ben 30 százalékkal javult hazánk EU-forrást fogadó képessége. Ez annál fontosabb, nyomatékosította az államtitkár a sajtótájékoztatón, mert a jelenlegi, hozzávetőleg 60 milliárd forint éves európai uniós támogatás a csatlakozással jövőre csaknem 200 milliárdra, 2006-ra pedig majdnem 300 milliárdra növekszik, amelynek megszerzéséhez forrás-fogadóképes projektek tömegét kell majd társítani. E téren kiemelt jelentőségű a projekt-előkészítő alap, a PHARE-program 2002. évi gazdasági-szociális kohézió fejezete legnagyobb projektjeként, amelyet az EU 15 millió, a magyar kormány pedig 12 millió euróval támogat.

Az Európai Uniótól érkező támogatások, a PHARE- mellett az ISPA- és SAPARD-program keretében, az integrációs felkészülést, a gazdaság- és területfejlesztést szolgálják. Közülük a PHARE 1998 óta tölt be jelentős szerepet az intézményfejlesztésben, így a határőrizet, a vám- és közigazgatás uniós normák szerinti korszerűsítésében. Jelentős támogatás jut informatikai fejlesztésre, környezetvédelemre, ipari parkok, logisztikai központok, növény- és állat-egészségügyi állomások kialakítására.

Az ivóvíz- és szennyvízhálózat, a hulladékgazdálkodás, továbbá a vasúti és közúti hálózat korszerűsítésében egyre nagyobb rész hárul a másik előcsatlakozási programra, az ISPA-ra, s a tavalyi első pályáztatás után hamarosan kezdődik a SAPARD-projektek megvalósítása is – tájékoztatta az újságírókat Heil Péter, a NFTH elnökhelyettese.

Kocsi Margit - 

   « vissza

Föoldal mail