CIKKEK

Kisebbségek az EU-chartában?

2003. 09. 24.

Az olasz EU-elnökség célja: az év végéig sikerüljön lezárni az európai alkotmányt véglegesítő kormányközi konferenciát – mondta tegnap Rocco Buttiglione olasz Európa-ügyi miniszter, miután tárgyalt Juhász Endre EU-koordinációs miniszterrel.

Olaszország uniós elnökként akkor tudja támogatni azt a magyar javaslatot, amely alapján az alkotmányos szerződés tükrözné a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét, ha az ősz végén nem értékeli úgy, hogy az esetleg veszélyezteti az alkotmánytervezet elfogadását 2003 végéig – válaszolta az MTI kérdésére Juhász Endre. A magyar álláspont szerint a kisebbségekre utaló rész nem veszélyezteti a konszenzus elérését, ám ebben a kérdésben Európa megosztott.

Juhász azt mondta, Magyarország továbbra is fenntartja igényét, hogy tájékoztatást kapjon a jelenlegi tagállamoktól Románia csatlakozási tárgyalásairól. „Nem részt venni akarunk a tárgyalásokon, csupán lehetőséget kapni arra, hogy az ott történtekről kifejthessük a véleményünket” – közölte.

A májusi választások óta kiderült, hogy Belgium nincs eléggé felkészülve a csatlakozó országok fogadására. Ezért budapesti látogatásommal körutat kezdek a tizenkét fővárosban – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Jacques Simonet belga EU-ügyi miniszter. A magyar kollégája, Juhász Endre által vázolt magyar célkitűzésekkel kapcsolatban Simone elmondta: Belgiumban évtizedek óta keresik a kisebbségi jogok definícióját. – Szerintem a kérdés megvitatására az Európa Tanács a legmegfelelőbb fórum – tette hozzá. A Népszabadság kérdésére a belga miniszter hangsúlyozta, hogy a kollektív és az egyéni kisebbségi jogok közti különbség egyáltalán nem egyértelmű.

Juhász szerint a készülő európai alkotmánynak nem kell tartalmaznia a kisebbségi jogok pontos definícióját, azt a bíróságok és más intézmények dönthetik majd el. Egyelőre az a fontos, hogy a kisebbségi jogokat megemlítsék az alkotmányban – hangsúlyozta.

Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail