CIKKEK

Az EU-nak dolgozik a Kehi

November közepéig valamennyi, az uniós források fogadásában és kifizetésében részt vevő intézményt, hatóságot és szervezetet átvilágít a Kehi.

2003. 09. 24.

A szabályok szerint csak az a szervezet vállalhat szerepet az európai uniós támogatások terítésében, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) erre alkalmasnak talál. Az év utolsó negyedében ezért mintegy harminc intézményről – minisztériumokról, hivatalokról, vállalkozásfejlesztési szervezetekről, az MFB-ről, regionális fejlesztési ügynökségekről, az Államkincstárról – bizonyítványt kell kiállítania a Kehinek. Lapunk információja szerint az érintettek már elkészítették önértékelésüket, jelenleg a Kehi helyszíni ellenőrzései folynak.

Az irányító hatóságok – köztük a Miniszterelnöki Hivatal, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium – felelősek azért, hogy a felügyeletük alatt álló szervezetek a pénzeket az EU előírásainak megfelelően használják fel. Felügyelik a programok végrehajtását, és jelentéseket készítenek az Európai Bizottságnak. Őket segítik a közreműködő szervezetek – az ITDH, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, az Energia Központ, a regionális fejlesztési ügynökségek –, amelyek a pályázókkal tartják a kapcsolatot. A „pénztár”, a kifizető hatóság szerepét a Pénzügyminisztérium (PM) kapta, ő kéri és hozzá érkezik a pénz az Európai Bizottságtól.

A PM-nek kell elkészítenie azokat a jelentéseket is, amelyek az esetleg feltárt szabálytalanságokról szólnak, a netalán szabálytalanul kifizetett támogatást ennek a tárcának kell visszaszereznie és visszajuttatnia az unióhoz.

A Népszabadság úgy tudja, a Kehi október közepéig befejezi az irányító hatóságok és a PM ellenőrzését, és november közepére végez a közreműködő szervezetek auditjával is. A szervezetek önértékelése nem mutat túl jó képet, számos intézmény késésben van, és nem mindenben felel meg a követelményeknek. Ez azért is probléma, mert 2004-től már nem az intézményrendszer hiányosságainak toldozgatására kellene figyelni, hanem arra, hogy minél több, az uniós feltételeknek megfelelő pályázat szülessen.

Az igazán nagy munkát a mintegy 25 közreműködő szervezet ellenőrzése jelenti. A helyszíni ellenőrzés alapját képező önértékelésben be kellett számolniuk arról, milyen a szervezet munkatársainak iskolai végzettsége, nyelvismerete, szakmai tapasztalata, motivációja, elkötelezettsége. A Kehi kíváncsi arra, mely tevékenységet „szervezték ki” külső cégekbe, és ez a megoldás vajon olcsóbb-e, mint ha maguk végeznék a feladatokat. Emellett a szervezet humánpolitikája, az alkalmazottak életpályája is a kérdőív részét képezte. Kérdés volt, vajon az intézménynek van-e írásba foglalt, hosszú távú stratégiai elképzelése, munkafolyamat-szabályozó kézikönyve, milyen a minőségirányítási és az informatikai rendszere, ismeri-e az unióban alapvető fontosságú operatív tervezést. Arról is be kellett számolni, biztosítják-e a cégen belül az esélyegyenlőséget, a fenntartható fejlődést, mennyire tájékozottak az alkalmazottak az unió támogatási politikájáról.

Szabó Brigitta - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail