Az Európai Unió viszonyai között tejtermelő tevékenységet csak olyan vállalkozások, gazdálkodók végezhetnek, akik képesek számos, a tejtermelés vonatkozásában precízen meghatározott elvárásnak megfelelni. Ma Magyarországon hozzávetőleg ezres nagyságrendűre tehető annak a kisüzemi tejtermeléssel foglalkozó gazdálkodói körnek a nagysága, akik 10-50 tehenes állománnyal működtetnek tehenészeti telepet. Nekik hazánk uniós csatlakozásával egy időben határozniuk kell arról, hogy tejtermelőként kívánják-e folytatni gazdasági tevékenységüket, vagy esetleg a Brüsszel által preferált húshasznosításban próbálnak szerencsét. Akik képesek rá Ők az Unió által szabott feltételeknek képesek és hajlandóak is eleget tenni, napi termelésük viszont nem éri el azt a mennyiséget, amely szavatolhatná, hogy a feldolgozóipar most és a jövőben is átvegye tőlük a tejet . Ezek a termelők ugyanakkor tisztában vannak az uniós támogatási rendszerrel, a várható piaci feltételekkel, és esetleg azon törik a fejüket, hogy a hozzáadott érték növelése révén minél nagyobb szeletet hasítsanak ki a különböző tejtermékek bolti értékesítési árát jelképező képzeletbeli tortából. Mint a Debreceni Egyetemen zajló kutatások kiderítették, azok a termelők, akik önkéntes társuláson alapuló szövetkezet keretei között folytatják tevékenységüket, megtalálhatják a számításukat, feltéve, hogy hajlandóak bizonyos áldozatokat hozni a hosszú távú eredményesség érdekében. Ma hazánkban felettébb komoly kihívást jelent bizalomra épülő üzleti kapcsolatokat találni. Márpedig a szövetkezeti együttműködés feltétele a bizalom alapú hozzáállás. A példa kedvéért A modellszámításokból kiderült, hogy egy, a nyugat-európai szövetkezetek mintájára létrehozott termelő-feldolgozó típusú szövetkezet keretei között működő kisméretű, napi 5000 literes kapacitású tejfeldolgozó üzem tíz, 30 tehenes, 6000 literes fajlagos hozamú tehenészet tejértékesítési gondjait képes (lenne) hosszú távon megoldani. A jelenlegi feltételek mellett a modellezett üzem megvalósításában szövetkezeti tagként részt vevő 10 gazdálkodó hozzávetőleg 50 millió forintosra becsült beruházási érték mellett a beruházást követő 10. évben számíthat a befektetett tőke megtérülésére úgy, hogy a kezdeti beruházáson felül a feldolgozóüzem működtetése nem kíván újabb ráfordításokat a termelőktől.
Fürjész István - Hajdú-Bihari Napló
|