CIKKEK

Eurózóna: fény az alagút végén

Újabb jel utal arra, hogy az eurózóna gazdasága lassan túljut a konjunkturális ciklus mélypontján. A tizenkét ország feldolgozóiparának beszerzői menedzserindexe a júliusi 48 után augusztusban 49,1 pontot ért el – adja hírül a Reuters. Ez ugyan még mindig a bűvös 50 pontos határ alatt van (ez választja el egymástól a visszaesést és a növekedést), ám fél éve nem mértek ilyen magas értéket. A vezető gazdaságok vegyes képet mutatnak: miközben Német- és Franciaországban javult, Olaszországban romlott a helyzet.
Az index összetevői közül az új megrendelések értéke már kismértékű növekedésre utal (50,1 pont), míg az összesített feldolgozóipari termelés éppen az 50 pontos határon áll. A létszámleépítések azonban folytatódnak az ágazatban: a foglalkoztatási részindex 47,1 ponton kötött ki (igaz, ez is jelentős javulás a júliusi 45,8 után). Az inputárak esése sem állt meg, de üteme lassult.
Szakértők óvatos derűlátással nyilatkoznak a kilátásokat illetően. Ernest-Antoine Seilliere, a francia munkaadói szövetség (Medef) elnöke szerint a lassulás véget ért, a gazdaság túl van a mélyponton. A Bloomberg szerint az euró árfolyamának gyengülése – az elmúlt három hónap alatt 8 százalékot vesztett a dollárral szembeni értékéből az egységes valuta – érezhető lökést adott az európai exportőröknek, akik így egyre jobban ki tudják használni az Egyesült Államokban kibontakozó fellendülést. Az euró gyengülése a Morgan Stanley elemzői szerint valóban kritikus tényezője a kilábalásnak: becslésük szerint az első és második negyedévben 0,6, illetve 0,4 százalékkal fogta vissza az eurózóna növekedését a valuta szárnyalása. Ennek köszönhetően az év eddigi részében jócskán elmaradt a tizenkettek gazdaságának teljesítménye a tengerentúli versenytársakétól. A amerikai gazdaság április és június között már 3,1 százalékos éves ütemben bővült, Japánban ugyanekkor 2,3 százalékot mértek. Eközben az eurózóna vezető erejét adó három ország mindegyike visszaesést volt kénytelen elkönyvelni.

   « vissza

Föoldal mail