CIKKEK

Fogyatkozóban a tejkeret, vitatkoznak a politikusok

2003. 08. 15.

Medgyasszay László levelet kíván írni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, melyben arról érdeklődne: hogyan szeretné a szaktárca vezetője „hatástalanítani a tejbombát”. Az MDF országgyűlési képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy augusztus végére elfogy az az 5,2 milliárd forint, amit a terméktanács és az FVM a tejfelesleg piacról való kivonására szánt. „Szeptember elsejétől nincs miből finanszírozni a belső piaci felesleget, ami szakemberek szerint 20-22 millió liter tej havonta” – mondta az ellenzéki politikus, aki emlékeztetett arra, hogy a 400 millió liter tejfeleslegből a kormánynak még 60 millió liter sorsát kellene rendeznie. A politikus közölte: az Európai Unióban a szociális tejprogramokra lehet pénzt kapni.
A Medgyessy-kormány, valamint a földművelésügyi tárca vezetése az elmúlt másfél év alatt mindig megoldotta a mezőgazdaság, illetve az agrárágazat előtt álló problémákat és feladatokat a szakmai szervezetekkel közösen – közölte Pásztohy András MSZP-s képviselő az MTI-vel. A parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerint „a bombahatástalanítás az előző kormányra volt jellemző, amely egyéni akciók sorozata volt, és semmit nem oldott meg”. A szaktárca vezetése folyamatosan figyelemmel kíséri a tejpiac alakulását, és időben dönt, amennyiben konkrét beavatkozás szükséges.

Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail