CIKKEK

Idén is sajtból lesz a Völgy

Július 26. és augusztus 3. között már második alkalommal vesz részt a kapolcsi fesztiválon a Magyar Sajtklub. A tavalyi sajtos Guinness rekordkísérlet után idén megválasztják a Sajtkirályt.

2003. 07. 16.

A Művészetek Völgye jó helyszínül szolgál arra, hogy a Magyar Sajtklub a sajt történelmével, kultúrájával és művészetével ismertesse meg a völgybelieket. A Sajtudvar idén is Taliándörögdön, a Francia Udvarban várja a látogatókat. Mivel a sajthoz legjobban talán a bor illik, ezért sajtklub a régió borászainak válogatott boraival karöltve kínálja majd a hazai sajtok színe-javát. Az udvarba látogatókat különböző sajtos programok, játékok, bemutatók várják majd nap mint nap. A fesztivál alatt több napon át is „Sajtból lesz a völgy”. Taliándörögdön, a Francia Udvarban a tavaly oly nagy sikerű Sajt - és Borbár várja a látogatókat. Reggelente válogatott tejtermékek és péksütemények kerülnek az asztalokra. Programokban sem lesz hiány, hiszen az udvarban hétvégenként sajtos színdarabokat tekinthet meg a közönség. Emellett mindenkinek lehetősége lesz különböző érdekes játékok - pétanque, teke, sajtos darts, sajtos társasjátékok és sajtos dobótábla - kipróbálására is. A gyerekeknek is kedveskedik a Sajtklub: a gyermekjátszóban, a Sajtkuckóban logikai és ügyességi játékok, keresztrejtvény, szókereső, kifestő és puzzle várja őket. Hétvégére eljön hozzájuk a bábok királya, Kemény Henrik, alias Vitéz László is egy kis sajtos csihi-puhira. A tavalyi sajtos Guinness-rekordkísérlethez méltó meglepetéssel is szolgálunk majd a közönségnek a Sajtkirály megválasztásával. A jelentkezők a Francia Udvarban sajtos vetélkedők során mérkőznek meg egymással A Völgy Sajtkirálya címért. A királyi címet elnyerő játékost sajtos királyi öltözetbe bújtatják és ünnepélyes keretek között trónjára - egy sajttal rakott óriási sajtmérlegre - ültetik. A tavalyi Guinness-kísérlethez hasonló méretű óriási sajtokat idén is a közönség fogyaszthatja el. A Sajtklub a kapolcsi programokat is erősíti majd. Az első szombaton kerekasztal-beszélgetést tartana a sajt egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről, többek között dr. Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, valamint neves szakértők, közéleti személyiségek részvételével. Béres Alexandra idén is erősíti a sajtos csapatot. A fesztivál második hétvégéjén pedig Dr. Csizmadia András gasztrofilozófus, sajt - és borszakértő kalauzolja két alkalommal is az érdeklődőket a sajt és a bor tökéletes párosának világába egy kis kóstolóval egybekötve.

Uno.hu

   « vissza

Föoldal mail