CIKKEK

Aszályügyben "kormánypuhítás"

2003. 07. 02.

Mintegy 15 milliárd forint vissza nem térítendő állami dotációt és 60 milliárdnyi, állami garanciával és kamattámogatással ellátott hitelt szorgalmaznak az aszálykárosult gazdáknak a mezőgazdasági bizottság szocialista képviselői -- közölte tegnap Magda Sándor, a testület elnöke. Értesüléseink szerint az intézkedéseket az MSZP parlamenti frakciójának mezőgazdasági munkacsoportja és a frakcióvezetés is támogatja. Szocialista politikusok lapunknak elmondták: a bejelentés alapvető célja, hogy a mai, illetve a jövő heti kormányülés előtt "megdolgozzák" a kabinetet, egyúttal pedig "külső" segítséget nyújtsanak a pluszpénzek megszerzéséhez az FVM-nek.
Információink szerint a mezőgazdasági munkacsoport már korábban Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordult, hogy a kormány a költségvetés általános tartalékából biztosítson többletforrásokat az aszálykárok kompenzálásához, illetve a sertés- és a tejpiaci válság kezeléséhez. Az FVM-nek ugyanis -- figyelembe véve a kabinet által elrendelt, mintegy 3,7 milliárd forintos takarékossági intézkedést is -- nincsenek mozgósítható tartalékai. További gondot okoz, hogy a minisztérium különböző hitelprogramokhoz már felhasználta a költségvetési törvényben rögzített idei agrárgaranciákat is.
Az MSZP -- hasonlóan több ágazati érdekképviselethez -- úgy ítéli meg, hogy a szárazság miatti veszteség elérheti a 100 milliárd forintot. A kompenzációs javaslat szerint a hozamcsökkenés 15 százalékának megfelelő kártérítést kellene kapnia azoknak, akiknél a terméskiesés eléri a 15-30 százalékot.

24óra

   « vissza

Föoldal mail