CIKKEK

Csányi megvette Dalmandot és vele az Új-MiZót

Újabb agrárcégekbe szállt be az OTP elnöke

2003. 06. 11.

Értesüléseink szerint tegnap az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának, Csányi Sándornak a közvetetett érdekeltségébe került a Dalmand Rt. és vele az Új-MiZo Rt. Lapunk úgy tudja, hogy kedden a Csányi Sándor százszázalékos tulajdonában lévő Bonitás 2002 Kft. átutalta azt a vételárat, amelynek ellenében a dalmandi székhelyű Dalmandmen Kft. 90 százaléka az OTP-elnök érdekeltségébe került. A 92 millió forintos jegyzett tőkéjű Dalmandmen többségi tulajdonában van az a Dalmandinvest Rt., amely csaknem száz százalékban tulajdonolja az egykori állami gazdaságot, a több mint négymilliárd forintos árbevételű Dalmand Rt.-t.
A Dalmandment a tranzakció előtt három magánszemély birtokolta. Egyikük, Kovács József, a mezőgazdasági rt. igazgatósági tagja – a szekszárdi OTP-fiók alkalmazottja – a teljes üzletrészét eladta Csányi Sándornak. A szintén igazgatósági tag Kovácsné Schulteisz Margit egy kisebb összegű – millió forint alatti – csomagot megtartott, míg a Dalmandmen harmadik tulajdonosa, az állami gazdaság korábbi vezérigazgatója, Gelencsér József nem adta el 8,4 millió forint értékű üzletrészét. A pontos vételárat az érintettek nem közölték, annyit azonban lapunk megtudott, hogy az üzletrészek „nem a névérték alatt” cseréltek gazdát.
A volt állami agrárcég egyike volt annak a 12 agrártársaságnak, amelyet különösen kedvező feltételekkel privatizált 2001-ben az előző kabinet. A cég a magánosítás előtti éveket veszteséggel zárta: 1999-ben 934 millió, 2000-ben 251 millió volt a mínusz. A privatizáció után az új menedzsment jelentősen javított a gazdálkodáson, ám a mintegy 4,3 milliárdos árbevételével 1,8 milliárd forint hitelkeretet kell finanszíroznia cégnek. A 2,357 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Dalmand Rt.-nek jelenleg a Dalmandinvesten kívül még három tulajdonosa van: egy-egy tízezer forintos részvényt birtokol a kincstári vagyonkezelő szervezet, az állami vagyonkezelő, valamint a Magyar Fejlesztési Bank. Összességében a mostani tranzakció révén Csányi Sándoré lett a mezőgazdasági rt. 69,52 százaléka.
Mint azt korábban megírtuk, a dalmandi volt állami agrárcég irányító többségének gazdaváltása egyben az ország tejpiacának 12 százalékos részét kezében tartó pécsi Új-MiZo Rt. tejfeldolgozó vállalkozásra is kihat, hiszen korábban a dunántúli agrárcég és tulajdonosa, a Dalmandinvest együttesen százszázalékos tulajdont szerzett az Új-MiZóban. Az üzletrész-adásvétellel így a tejipari cégóriás is Csányi-befolyás alá került.

Tamás Gábor - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail