CIKKEK

Vita a mezőgazdaságról

2003. 06. 04.

Az Európai Parlament (EP) álláspontja szerint elsősorban vidékfejlesztésre kellene fordítani az uniós agrártámogatások tervezett csökkentéséből keletkező megtakarításokat, ami viszont Magyarország számára nem lenne előnyös.
Az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának reformjáról vitáztak tegnap a plenáris ülés résztvevői; az eszmecserén jelen volt Kelemen András (MDF), az EP munkájában megfigyelőként részt vevő magyar képviselőcsoport egyik tagja.
A reformjavaslatok egyik eleme, hogy megszüntetnék a termelés és a közvetlen jövedelemkiegészítő támogatások közötti kapcsolatot, a támogatásokat pedig 2007 és 2012 között fokozatosan csökkentenék. A mérséklés aránya az évi ötvenezer eurónál nagyobb támogatásban részesülők esetében jelentősek, míg az ötezer eurónál kevesebbre jogosultaknál egyáltalán nem lenne csökkentés.
Az ily módon megtakarított összegek felhasználásáról szintén vita folyik, s e tekintetben már nem esik egybe az EU kormányának számító brüsszeli bizottság és a parlament álláspontja. A bizottság a vidékfejlesztés mellett a tejszektor reformjára és az újonnan csatlakozó országok támogatásának bővítésére is felhasználná a megtakarításokat, míg a parlament szerint ezeket főleg vidékfejlesztésre kellene fordítani.
Kelemen András szerint Magyarország számára ez azért lenne előnytelen, mert az újonnan csatlakozó országokra az uniós támogatási szintek elérésének tízéves átmeneti időszakában nem terjednének ki a csökkentések, így ők a megtakarítások vidékfejlesztésre fordítandó hányadából sem részesülhetnek.
Ami a közvetlen támogatásoknak a termeléstől való leválasztását illeti, ezt az EP csak részlegesen hajlandó elfogadni. Úgy látja ugyanis, hogy ennek kiszámíthatatlan következményei lennének, mert egyrészt termőföldek maradhatnak parlagon, másrészt a termelők a felszabaduló kapacitásukkal új szektorokba léphetnek be, s olyan termelőkkel versenyeznének, akik nem kapnak támogatást.
A jelenlegi statisztikák szerint az uniós gazdák jövedelmének átlagosan 32 százaléka közvetlen kifizetésekből származik.

24óra

   « vissza

Föoldal mail