A jövő év tavaszára búzahiány is kialakulhat az országban a magyar termény iránti fokozott nemzetközi kereslet miatt. Lakatos Zoltán, a hazai feldolgozókat és kereskedőket tömörítő Gabonaszövetség elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a várható helyzettel „mindenképpen foglalkozni kell”, mivel a malmok éves őrlési szükségletéből 250-300 ezer tonna búza hiányzik.
Az ország kenyérellátásához 1,2 millió tonna búzára van szükség, de egyes malmok készletük egy részének beszerzését elhalasztották. Ennek elsődleges oka, hogy a tonnánkénti terményárak – szemben a tavalyi 23-24 ezer forinttal – 30 ezer forint fölé nőttek, és ezt a mai lisztárak nem viselik el. Az erőteljes exportkereslet miatt ugyanakkor az valószínűsíthető, hogy a búza később sem lesz olcsóbb, sőt jövőre a piacon tényleges hiány léphet fel. Ezért a Gabonaszövetség azt szorgalmazza, hogy az agrártárca tavaszig „tartalékoljon” legalább 200 ezer tonna árut a korábbi években felvásárolt intervenciós készletből. A minisztériumhoz tartozó kifizető ügynökség az elmúlt két évben mintegy 2 millió tonna búzát vett meg, de ebből az uniós felszabadítási döntések nyomán ma már csak 400 ezer tonnányi van meg.
A búzaárak növekedése miatt további folyamatos lisztdrágulás várható a hazai piacon – jelentette ki Lakatos Zoltán. A malmoknak május óta 10-12 százalékos áremelést sikerült elfogadtatniuk partnereikkel, októberben pedig – közölte a szövetség elnöke – újabb 10 százalék körüli árnövelés válik szükségessé. Sőt, a következő hónapok ismét drágulást hozhatnak, ha – amint azt egyes előrejelzések előrevetítik – a tonnánkénti búzaárak 35 ezer forint fölé szöknek. Így októberben kilónként 55-56 forintos, később 60 forintot megközelítő malmi átadási lisztárak alakulhatnak ki. A jelentős áremelkedéssel járó világpiaci kereslet alapvetően időjárási okokkal magyarázható. Magyarországon az idén speciális helyzetet teremt, hogy a környező országok közül nemcsak a hagyományos vásárlók (a jugoszláv utódállamok és Olaszország) jelentek meg, hanem több északabbra fekvő állam (főként Német-, Lengyel- és Csehország) is vevőként lépett fel, még inkább felhajtva a búzárakat. Az új vásárlók a mai napig jelentős búzakészletet vonnak ki a magyar piacról.
Az eladható árukeretet ugyanakkor szűkíti, hogy a 4,4 millió tonnás ez évi termés jóval alulmúlja a tavaly betakarított, 5,1 milliós mennyiséget. A belső felhasználás viszont csak 2,3-2,4 millióra tehető, így mintegy 2 millió tonnás exportalap képződik. Bár a kivitelt logisztikai korlátok nehezítik, a nemzetközi kereslet tavaszra a teljes többletet eltüntetheti. Ez lehet az oka annak is, hogy az idén búzából várhatóan nem lesz intervenciós felajánlás a novembertől induló újabb átvételi szezonban.
VG
|