Bár csődhullám nem várható a tejiparban, a termelők és a feldolgozók bajban vannak a növekvő import miatt. A nagyobb feldolgozók tulajdonosai egyelőre a költségek további csökkentésétől és a vezetők cseréjétől várják a megoldást.
A tejágazatból élőknek nincs jövőképük, és a termelést, feldolgozást az általános bizonytalanság jellemzi - mondja Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács soros elnöke. Állítása szerint a tehénállománynyal együtt a tejtermelés és a felvásárolt tej mennyisége is folyamatosan csökken. A statisztikák szerint a tej felvásárlási ára az uniós csatlakozás idejére drasztikusan visszaesett. Ezért sok, főleg kevés tehenet tartó gazda felhagyott a tejtermeléssel. De tavaly már a nagyobbakat is érintő jövedelemvesztés miatt folytatódott az állománycsökkentés, és sok tehénistálló ajtajára végleg lakat került.
A terméktanács információi szerint a hazai alapanyagból előállított tej és tejtermék belpiaci értékesítése tavaly hat százalékkal csökkent. Az utóbbi másfél évben a hazai cégek sűrített-tej-eladása negyedére, a tejporé pedig 40 százalékára esett vissza. A fogyasztói tej, sajt, túró, vaj és vajkészítmények forgalmából a korábbi mennyiség 84 százalékára zsugorodott a magyar feldolgozóipar részesedése.
A hazai tejipar átalakulása üzembezárásokban és tulajdonosváltásokban is tetten érhető, s az elmúlt napokban jelentős személyi változások is történtek a nagy cégek élén.
Kiss Pál István, a Friesland Hungária Rt. korábbi vezérigazgatója, aki június elsejétől a külkapcsolatokért felelős vezető, elmondta: az exporttámogatás megváltozása sok feldolgozó számára kényszerű leépítést hozott. A Friesland is átvizsgálta magyarországi tevékenységét, s az elmúlt két évben ennek következtében került sor a gyulai tejporgyár bezárására és a hajdúböszörményi sajtgyár eladására. Idén a friss tej gyártását gyöngyösi üzemében vonta össze a Friesland, ezért zárták be a békéscsabai gyárat. Megtudtuk azt is, hogy a Friesland a jövőben a Milli termékeire koncentrálva próbálja piaci részesedését megőrizni. Ezért is került a céghez májustól a Milli üzletág-igazgatójának Szautner Péter. Szautner korábban a Sága Foods Rt.-nél, valamint a Parmalat Hungarianál töltött be kereskedelmi és marketingigazgatói pozíciót. A holland tejóriásnál június elsejétől a vietnami cégtől érkezett Jack Castelein vezeti a magyar társaságot.
Vezetőváltás volt a szegedi székhelyű Sole-MiZónál is. Néhány napja Tímár Imre, a Veszprémtej Rt. korábbi vezérigazgatója vezeti a Csányi-birodalomhoz tartozó feldolgozót. A francia Bongrain-csoport tulajdonában lévő veszprémi gyár élére pedig Claude Augeint nevezték ki. A pécsi (Új-MiZo Rt.) és a szegedi (Sole Hungária Rt.) egyesülése előtt tavaly a MiZo pécsi és kecskeméti gyárát, valamint a villányi sajtérlelőjét bezárták, és a termelést átcsoportosították. A Solénál ilyen lépésre nem volt szükség, így tulajdonképpen a szegedi cég lett az egyesülés nyertese.
Új szelek fújdogálnak a felszámolás sorsára jutott székesfehérvári Parmalat-leánycégnél is, amelyet a termelői kézben lévő, debreceni székhelyű Alföldi Tejértékesítő és Beszerző Kft. vásárolt meg. Mint Mélykúti Tibor, a tulajdonos kft. ügyvezetője lapunknak elmondta: meglepetésükre viszonylag magas veszteséggel kezdték 2006-ot. A napokban tulajdonosi taggyűlésen már megtárgyalták a most kinevezett Gerald Lenihan vezérigazgató üzleti tervét. (Az ír szakember korábban az olasz kézen lévő Solét vezette.) A cég terveiről Mélykúti Tibor csak annyit mondott el, hogy néhány év alatt szeretnék visszaszerezni a felszámolás előtti, mintegy 15 százalékos piaci pozíciójuk elveszített felét. Az azonban kiderült, hogy az évente 160 millió literes kapacitással működő feldolgozón egy jól fizető exportüzlet segített: mintegy százmillió liter tejet szállítottak Olaszországba. Évente 380 millió liter tejet vesznek át, zömében saját termelőiktől, de a környékbeli termelők által alapított Fehérvártej Kft.-től is. A saját feldolgozón kívül további tizenegy üzembe szállítanak tejet. Úgy tudjuk, a vezérigazgató tervében az is szerepel, hogy saját márkák erősítése eredményként az idén már nem lesz veszteséges a fehérvári gyár. Ha a Parmalat név olasz tulajdonosainak képviselőivel aláírják a szerződést, akkor öt évig továbbra is használhatják a márkát. A termelői cég tulajdonszerzése azt mutatja, hogy az ágazat kisebb szereplői számára is nyílnak azért lehetőségek. A barcsi Drávatej Kft.-nél például a napokban adták át azt az uniós támogatással megvalósított beruházást, amely esélyt kínál a túlélésre.
Czauner Péter - Népszabadság
|