Az Európai Unió lett a legnagyobb biodízel-termelő a világon, miután a tagországokban tevékenykedő vállalatok tavaly 3,2 millió tonna – gázolajhoz keverhető – zöldüzemanyagot állítottak elő, ez 65 százalékkal
haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. Az Európai Biodízeltanács (EBB) előrejelzése szerint a növekedés az idén is folytatódik, s az összes biodízelgyártó kapacitás 6,07 millió tonnára emelkedik a tavalyi 4,23 millióról.
Az EU-n belül Németország maradt a legnagyobb gyártó, miután biodízel-termelése tavaly meghaladta az 1,6 millió tonnát. Ezt Francia- és Olaszország követte 492 ezer, illetve 399 ezer tonnával, míg az új tagországok közül Csehországban 133 ezer, Lengyelországban pedig 100 ezer tonna biodízelt termeltek 2005-ben. Az EBB tájékoztatása szerint ennek ellenére a tagállamoknak összességében nem sikerült azt a brüsszeli célkitűzést teljesíteni, hogy az üzemanyag-felhasználáson belül a biokomponensek aránya 2005-re érje el a két százalékot.
Nem véletlen, hogy a benzin gyártásához felhasználható bioetanol termelésében az Európai Uniót Brazília és az Egyesült Államok is megelőzi. Az utóbbiban a zöldüzemanyagok iránti érdeklődés erősödését jelzi az a tegnapi bejelentés is, amely szerint Bill Gates amerikai üzletember 25,5 százalékos részesedést vásárolt a bioetanolt előállító Pacific Ethanol nevű vállalatban. Az MTI-Eco beszámolója szerint a Microsoft alapítójának befektetési cége, a Cascade 84 millió dollárt fizetett az 5,25 millió Pacific Ethanol-részvényért.
Az EBB adatai szerint Magyarország az Európai Unió tagállamai között tavaly csak a 17. helyen kullogott a biodízelgyártó kapacitások nagyságát tekintve, ám a következő néhány évben jelentős felfutás prognosztizálható. Az elmúlt hónapokban biodízel és bioetanol gyártását célzó beruházások egész sorát jelentették be, miközben a Mol Rt. január végén nyílt pályázatot hirdetett a biodízelgyártáshoz szükséges komponensek és alapanyagok beszállítóinak kiválasztására. Thernesz Artúr fejlesztési igazgató a Mol tegnapi sajtóbeszélgetésén elmondta: az olajipari vállalat 2008-tól évi 150 ezer tonna kész biodízel-komponenst vagy az ennek előállításához szükséges alapanyagot vásárolna, további évi 50 ezer tonnát opcióként lekötve, Százhalombattán pedig egy biokomponens-bekeverő üzem építése is megkezdődött.
A bioetanol-beszállítók kiválasztására a Mol már 2005-ben lefolytatott egy hasonló pályázatot. Ennek eredményeképpen a benzin gyártásánál oktánszámnövelésre használt MTBE-t (metil-tercier-butil-étert) tavaly nyár óta részben a bioetanolból készülő ETBE-vel (etil-tercier-butil-éterrel) váltották fel, s jelenleg az olajcég által Magyarországon árusított benzin 70 százaléka tartalmaz biokomponenst. NIG
VG
|