CIKKEK

Belefullad az EU a borfeleslegbe

Nem halogatható tovább az ágazat átfogó reformja

2006.02.14

Csütörtökön az iparág képviselői Brüsszelben egyeztetnek a borágazat reformjáról, amelynek részletes terve az év második felére készül el. A jelenlegi helyzet nem tartható, hiszen a költséges lepárlási akciók dacára sem sikerül kezelni a túltermelés problémáját.

A csütörtöki tanácskozáson a termelők, a kereskedők, a fogyasztók és a kormányok képviselői vitatják meg a reform lehetséges útját, majd a bizottság az év második felében terjeszti elő a konkrét jogszabálytervezetet – közölte lapunkkal Michael Mann szóvivő. A közösség az idén 185 millió eurót költ el a 2004–2005-ös év négymilliárd palacknak megfelelő borfeleslege egy részének válságlepárlására, tehát arra, hogy az alacsony minőségű, eladhatatlan asztali borokat ipari alkohollá alakítsák. Ez a tagországok által kért rendkívüli lepárlás költsége, ám az unió időről időre „normális” lepárlási akciókat is végez. Mindez azonban nem oldja meg a bortúltermelést: 2005 őszén a francia borpiacon 25-40, az olaszon 20-25 százalékos árcsökkenést mértek, és azóta is keveset javult a helyzet.
Nem csoda, hogy Brüsszel alternatívákat keres a borfelesleg mérséklésére és mindenekelőtt arra, hogy az európai termelőket jobb minőségű, az importtal szemben versenyképesebb termékek előállítását ösztönözze. Az utóbbi években ugyan igyekeztek a termelés csökkentésére sarkallni a borászokat, ám az unió továbbra is felvásárolja a felesleget. Európa borexportja alig nő, a belső fogyasztás stagnál, miközben a WTO által kikényszerített nyitás hatására az import erőteljesen bővül.
A tervezett reformok nyomán várhatóan szűkülnek a magyar borágazat számára elérhető uniós támogatások is, de a hazai piaci szereplők ragaszkodnak ahhoz, hogy a mai pénzügyi pozíciók jelentősen ne romoljanak – mondta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Információink szerint a magyar borászok tavaly mintegy 3,5 milliárd forintnak megfelelő EU-támogatást vettek igénybe.
A hazai elképzelések szerint az új helyzetben korlátozni kellene a kivágási és szerkezetátalakítási támogatásokat, s javítani kellene azok felhasználási hatékonyságát is. További lépésként a krízislepárlási forrásokat szigorúbb ellenőrzéshez és szankciókhoz kellene kötni. Ezzel párhuzamosan viszont a marketing és a környezetkímélő technológiák fokozott támogatására és egy piaci prognózisokat készítő uniós piackutató szervezet felállítására is szükség lenne.
Magyarország ma nem járul hozzá az uniós felesleg növekedéséhez, mivel a tavalyi bortermés – szemben az egy évvel korábbi 5,2 millióval – 2,9 millió hektoliter lett. Ez a mennyiség az átmenő készletekkel és az importtal együtt a mintegy 3 millió hektoliteres hazai fogyasztási és a 0,5-0,6 milliós exportigényt is kielégítheti. Így a magyar borpiacot ma egyensúlyi állapot jellemzi.

VG

   « vissza

Föoldal mail