CIKKEK

Perelnek a húsipari cégek

A dioxinügy miatt fokozza a hatósági ellenőrzéseket az agrártárca

2006.02.09

Eddig nem kaptak értésítést az állat-egészségügyi hatóságok arról, hogy rákkeltő dio-xinnal fertőzött nyugat-európai sertés- és baromfihús jutott volna a magyar piacra. Bár egyes szakértők szerint Magyarország ismét „szemetesláda” lehet, az importőrök cáfolják a feltételezéseket. Az FVM fokozza a hatósági kontrollt.

Lapzártánkig nem kaptak hivatalos értesítést a magyar élelmiszer-ellenőrző hatóságok arról, hogy rákkeltő dioxint tartalmazó sertés- és csirkehús került volna ki a szigorú megfigyelés alá vont belga és holland telepekről. Mint ismert, az uniós karantént az-után kellett elrendelni, hogy kiderült: az 1999-es botrány után ismét dioxinnal fertőzött takarmányt használt fel számos állattartó üzem. Ez úgy fordulhatott elő, hogy egy belga gyártó szennyezett tápokat hozott forgalomba műszaki hiba miatt. Kicsi a valószínűsége, hogy dioxintartalmú takarmányok jutottak a magyar piacra – közölte Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára. Kész tápokat ugyanis a hazai ágazati szereplők nem importálnak, többek között a ma is meglévő túlkínálat miatt. Csak egyes premixösszetevők (vitaminok, nyomelemek) származhatnak külföldről.
Hazai agrárszakértők ugyanakkor már most attól tartanak, hogy az esetlegesen dioxinnal fertőzött sertés- és baromfihúsok egy részén a nyugat-európai termelők – rendkívül olcsón – a magyar piacon akarnak majd túladni. A Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) szerint egyes holland és belga tőkehússzállítmányok máris Magyarországra indultak el a távol-keleti célállomások helyett.
Az agrártárca fokozottan ellenőrzi a hazai élelmiszer-feldolgozókat és -kereskedőket – közölte Dékány András, a minisztérium szóvivője. Hozzátette: a húsimportra bármely EU-tagállamból eleve csak úgy nyílhat mód, ha a szállítást a származási országok állat-egészségügyi hatóságai engedélyezték. Emellett a hazai importőr cégeknek is saját élelmiszer-biztonsági rendszert kell működtetniük, amely szintén kiszűrheti a minőségi hibákat. Információink szerint az uniós élelmiszerügyi hatóságok január 26-án riasztották dioxin-ügyben a tagállamokat. Ugyanakkor tegnapig nem küldtek értesítést arról, hogy akár a kontrollintézkedések előtt szennyezett hús jutott volna a magyar piacra.
Hitelrontás miatt pert fontolgat az MSSZ ellen a nagy hazai feldolgozókat tömörítő Magyar Húsiparosok Szövetsége – mondta Menczel Lászlóné, a szervezet titkára. Az importban is részt vevő tagvállalatok visszautasítják azt az állítást, miszerint dioxinos sertéshúst importáltak volna. A behozott termékek a határállomásokon is szigorú állatorvosi kontrollon esnek át – állítja az érdekképviselet.
Az import ma már gazdasági kényszert jelent a hazai húsiparban, mivel az itthoni hízóállomány kritikus szintre, 3,8 millió darabra csökkent. Ezért a nemzetközi piacok megtartásához külföldi alapanyagra van szükség. Sertéshúsból a behozatal – a korábbi minimális mennyiségről – évi 50 ezer tonnára nőtt, és baromfiból is legalább 20-30 ezer tonna érkezik az országba.
A viszonylagos állathiány okolható majd azért is, ha nem sikerül jól kihasználni a nyugat-európai botrány miatt megnyíló sertéspiaci réseket – tudtuk meg Zádori Lászlótól, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkárától. A hazai húsexport a három évvel ezelőtti 120 ezer tonnáról mostanra 80 ezerre csökkent.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail