Az agrártámogatásról szóló rendeletben rögzítik, mekkora támogatást igényelhetnek az erdészetek az idén erdőfenntartási célokra. A keret nagyságáról még folynak az egyeztetések, a végleges számokat rögzítő jogszabály február elejére születik meg – közölte kérdésünkre Klemencsics András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője.
Az erdészetek korábban átlagosan évi 1,5-1,9 milliárd forintot használhattak fel parkerdők, erdei utak és iskolák fenntartására, valamint kisvasutak üzemeltetésére, ám 2005-ben ez a támogatás megszűnt. Emiatt az erdészeti érdekképviseletek eddig attól tartottak, hogy katasztrofális anyagi helyzetbe kerülnek, ha 2005-höz hasonlóan az idén sem különítenek el központi forrást közcélú feladataik ellátására. A közfeladatok ellátásának finanszírozására ugyanis a központi támogatás mellett csak az erdőfenntartási járulékból befolyó pénz áll rendelkezésre. A kitermelt faanyag után fizetendő járulékból tavaly 4,3 milliárdot forgattak vissza a területre, az idén pedig 4,24 milliárd forint körül lehet ez az összeg.
Ugyanakkor az alulfinanszírozottság miatt 2005-ről már legkevesebb, 3,5 milliárd forint fizetési kötelezettség teljesítése húzódik át 2006-ra, miközben az idei központi költségvetés tervezése során nem különítettek el pénzt az erdőfenntartásra. Végül az FVM egy külön megállapodás keretében tett ígéretet a költségvetési támogatás folyósításának újraindítására, s ezt a néhány hét múlva elkészülő rendelet konkretizálja majd. (NIG)
VG
|