CIKKEK

Piaci ár a tébécés tehenekért

2003. 05. 06.

A piaci árat kapják a szarvasmarha-tbc-ben szenvedő állataikért a tulajdonosok - nyilatkozta érdeklődésünkre a megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője, dr. Donca Valer igazgató.

Az állattuberkulózis tavaszi kiszűrési kampánya még csak a kezdeti stádiumában tart, eddig mintegy négyszázhetven szarvasmarhától vettek vér-, illetve ürülékmintát a körzeti állatorvosok - állítja Donca igazgató. A minta jelentős része - háromszáz körüli - a betegséget kimutató készítmény hiányában egyelőre az igazgatóságon van tárolva, mindössze százhetven lett továbbküldve a bukaresti állategészségügyi intézet laboratóriumába vizsgálat céljából. A laboratóriumi eredménynek a napokban kell megérkeznie, bár némely községbe már meg is érkezett.

A tbc-gyanús állatok számára az eredmény megérkeztéig az állategészségügyi törvény karantént ír elő. Legelőre nem bocsáthatók ki, tejük nem értékesíthető.

A fertőzött szarvasmarhát a tulajdonos köteles vágóhídon értékesíteni. A községekben az elkövetkezendő időszakban egy bizottság fogja megállapítani az állat piaci értékét, s a megállapított piaci érték és a vágóhíd által fizetett ár különbözetét az állam vállalja át.

A bizottságban a körzeti állatorvos mellett a megyei mezőgazdasági igazgatóság képviselője, a polgármesteri hivatal egy alkalmazottja és az állategészségügyi igazgatóság szaporítási és szelekciós osztályának képviselője kap helyet.

bs - Szatmári Friss Újság

   « vissza

Föoldal mail