CIKKEK

Gazdát vált az izsáki pezsgőgyár

Egymilliárd forintos kedvezményes MFB-hitelből a termelők vennék meg a borászati céget

2005.11.14

Kedvezményes MFB-hitelből vásárolnák meg a kunsági szőlősgazdák a Közép-Európa egyik legnagyobb borászati kapacitásának tartott izsáki pezsgőgyárat a német Ecker likőrgyártól. Az FVM egyelőre vizsgálja az ügyet.


Mintegy egymilliárd forintnyi, államilag támogatott hitelre tartanának igényt a kunsági borvidék termelői ahhoz, hogy megvásárolhassák a Közép-Európa legnagyobb, „egy fedél alatt elhelyezkedő” borászati feldolgozó- és tárolókapacitású üzemének tartott izsáki pezsgőgyárat. A Bács-Kiskun megyei vállalatot az izsáki, az orgoványi és a helvéciai gazdák által létrehozott társulás működtetné szövetkezeti pincészetként, amely végső soron 800 bortermelőt és 2,5 ezer hektár szőlőterületet tömörítene – közölte Oreskó Imre, az izsáki Arany Sárfehér Szőlő- és Bortermelők Szövetkezetének elnöke.
A tranzakció révén – a tejfeldolgozással foglalkozó székesfehérvári Parmalat után – újabb jelentősnek tartott élelmiszer-ipari cégben szereznének tulajdont mezőgazdasági termelők. A kunsági gazdálkodók a vásárlás érdekében levelet írtak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Gráf József agrármiminiszternek is. Értesüléseink szerint az FVM támogatja a kezdeményezést, de a konstrukció részleteit még nem dolgozta ki. Mindenesetre úgy tudjuk, hogy – hasonlóan a Parmalat-ügyhöz – a vételhez az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nyújthatna hiteleket a piacinál valamivel jobb kondíciókkal és esetleg költségvetési garanciavállalással.
Ma a 200 ezer hektoliteres tárolót, a 21 ezer hektoliteres pezsgőerjesztőt és a 10 ezer üveg/órás teljesítményű palackozókapacitást a Cavern Rt. birtokolja, amely 99,5 százalékban a német érdekeltségű Ecker Likőrgyár Rt. tulajdonában van. A cég a Walton, a Pompadour, a Claudius, a Viola, valamint az alkoholmentes kölyökpezsgők márkaneveit és receptúráit tavaly eladta a szintén német Henkel-Söhnleinnek, amely a Törley és a balatonboglári pezsgőket is gyártja, és ezzel a magyar piac zömét birtokolja. Az Ecker a márkák értékesítése után döntött a bor és üdítőital készítésére is alkalmas izsáki cég eszközeinek eladásáról.
Az eddigi tárgyalásokon 3,5 millió eurós vételárról volt szó – közölte Oreskó Imre. A közelmúltban ugyanakkor a pezsgőgyárért bejelentkezett egy szentpétervári orosz befektető is, aki állítólag 4,2 millió eurót ígért. Az elnök szerint a kunsági termelők eddig nem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, hogy árajánlatukat növelniük kellene. A közelmúltban mindenesetre 250 millió forintos önerő előteremtéséről határoztak, míg a vásárláshoz szükséges további pénzeket az egymilliárd forintos kedvezményes MFB-hitelből teremtenék elő. A működtetés 400-500 milliós forgóeszközigényét főként kereskedelmi banki forrásokból finanszíroznák.
Értesüléseink szerint az agrártárca a termelői tulajdonú cégnek stratégiai szerepet szánna a térségben. A vállalkozás hozzájárulhatna ahhoz, hogy az évek óta nyomottnak tartott szőlőfelvásárlási árak emelkedjenek és a borfeleleslegek csökkenjenek.


Továbbra is vizsgálja az FVM annak lehetőségét, miként lehetne a hazai sertéstermelőket saját vágóhídhoz juttatni – tudtuk meg. Szó lehet bizonyos meglévő húsipari kapacitások támogatott megvásárlásáról, de a gazdálkodók a hatékonyságjavítás érdekében inkább olyan új „óriásüzemet” szeretnének, amely évi 1,5-2 millió hízó leölésére lenne alkalmas. A legalább 20 milliárd forintra taksált új beruházáshoz uniós források is kellenének.

HAZAFI LÁSZLÓ - VG

   « vissza

Föoldal mail