CIKKEK

Elapad a MiZo teje

2005.09.08

A következő hónapokban 238 dolgozót bocsátanak el az Új MiZo Rt. pécsi üzeméből, mivel a gyárban leáll a termelés. A lépést a cég vezetése a gyár veszteségességével indokolta. A Csányi Sándor tulajdonában lévő MiZo termelőkapacitását átveszi a bankvezér másik tejfeldolgozó cége, a szegedi Sole.

A MiZo-gyárbezárás híre tegnap terjedt el Pécsett, ugyanakkor a cégnél nem volt olyan vezető, aki vállalta volna, hogy nyilatkozzon a tervezett elbocsátásokról. Megkerestük a pécsi gyár üzemi tanácsának elnökét, Priol Tamást, aki megerősítette, hogy október végén a MiZo-nál elkezdődik a leépítés. Priol elmondta, hogy az üzemi tanács elnökeként a cég irányítóitól kapott egy levelet, abban azt jelezték, hogy a MiZo veszteségessége és túlzott adósságállománya indokolja a termelés leépítését Pécsett. A tervezett elbocsátásokról szeptember 13-án tájékoztatja a vezetés az üzemi tanácsot, de annak a tervezett lépések ellen nincs vétójoga.

A pécsi központú MiZo Rt. ellen 2000-ben felszámolási eljárás indult. Az eladósodott cég felvásárló- és termelőkapacitását a felszámoló két éven át megőrizte. 2002 júliusában a MiZót az alig valamivel korábban privatizált állami gazdaságok által létrehozott cégnek adta el a felszámoló. A vételhez a Magyar Fejlesztési Bank nyújtott hitelt. Végül azonban a már Új MiZóként működő társaság a tulajdonosok közül a Dalmand Rt.-é lett, amely Csányi Sándor érdekkörébe került. Úgy tűnt, a MiZo nem csak nevében lett új, hiszen folyamatosan növelni tudta termelését és árbevételét. Csányi Sándor idén megvásárolta a magyar piac egyik legnagyobb tejipari vállalkozását, az addig olasz tulajdonban lévő, a szegedi központú Sole Hungária Rt.-t. Júniusban a MiZo irányítását átvette a Sole első számú vezetője, az ír Garry Lanihan.

A "perszonálunió" okán már akkor attól tartottak a MiZo dolgozói, hogy a pécsi üzem termelői kapacitását átviszik Szegedre. Félelmeik erősödtek, amikor augusztusban bezárták a MiZo kecskeméti tejüzemét, ahol emiatt 138 ember maradt munka nélkül. Most Pécs következik, ahol 350-en dolgoznak. Priol Tamás szerint várható, hogy az év végéig nemcsak a termelésben részt vevő 238 alkalmazottat bocsátják el, hanem az adminisztratív dolgozókat is. Ez újabb félszáz embert jelent. A cég irányítói valószínűleg csak a pécsi nagykereskedelmi raktárbázist üzemeltetik tovább.

Azt egyébként a MiZo alkalmazottai is tudták, hogy a pécsi cég veszteségesen termel. Az évi 220-230 millió liter tejet feldolgozó rt. 2003-ban 25 milliárd árbevétel mellett egymilliárd forint mínusszal zárta az esztendőt, a 2004-es mérlegben a 27 milliárdos árbevétel 200 milliós veszteséggel párosult. Idén újból milliárdos nagyságrendű veszteség prognosztizálható.

Most a pécsi gyárban úgy tudják, hogy az itteni termelőkapacitás átkerül a Sole szegedi üzemébe, ezért a pécsi gépsorok egy részét is átszállítják Szegedre. A Sole állítólag megtartja a MiZo sikeres termékeit, és tovább viszi azokat a tejfelvásárló szerződéseket, amiket még a MiZo kötött a beszállítókkal.

Mintegy húsz tejtermelő demonstrált tegnap Kecskeméten, a nemrégen bezárt MiZo-tejüzem előtt. A gazdák szerint a Sole cég, amelynek szeptember 1-jétől jogfolytonosan leadják a tejet, minőségi kifogásokra hivatkozva nekik több mint tíz forinttal kevesebbet fizet literenként, mint a hagyományos Sole-beszállítóinak. A termelők nehezményezték, hogy ennek ellenére a Sole nem járult hozzá ahhoz, hogy a szerződésüket felmondják, és a továbbiakban más tejüzemnek adják le a tejet. A Sole igazgatósága válaszában közölte, hogy mindenben a termelőkkel kötött szerződés szerint jár el, amely tartalmazza az uniós minőségi kritériumokat, valamint azt, hogy a tejet nem a cég minősíti, hanem egy független laboratórium.

Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail