CIKKEK

Pozitív maradt az agrárszaldó

2005.09.01

Az agrárgazdaság tavalyi kivite-lének összértéke meghaladta a 3 milliárd eurót, és Magyarországnak volt egyedül pozitív az agrár-külkereskedelmi szaldója az újonnan csatlakozott államok között – jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a 74. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállításon. Az aktívum ugyanakkor az import fokozódó térhódítása miatt jelentősen csökkent, de még így is elérte az 1,2 milliárd eurót.
A mezőgazdaság GDP-részesedése az elmúlt években folyamatosan zsugorodott, és ma már csak 3 százalék körüli. Ez az arány azonban megfelel az uniós tagországokban kialakult mértéknek. Ennél jóval nagyobb az agrárium nemzetgazdaságon belüli szerepe, ha az úgynevezett agrobizniszt – az alapanyag-termelést, az élelmiszeripart, a gépforgalmazást és az agrárkeres-kedelmet – együttesen vesszük figyelembe. Ekkor az ágazat GDP-n belüli részesedése eléri a 17–22 százalékot is.
Az FVM a legális piaci szereplők jövedelempozíciójának javítása érdekében célul tűzte ki, hogy visszaszorítja a feketegazdaságot. Gráf József szerint ez utóbbi részaránya ma 5-8 százalék lehet. További jelentős változásként említette az úgynevezett másodlagos energiatermelést, amelynek mezőgazdasági növelése az EU-s elvárások között szerepel. Az előírások szerint Magyarországnak e célokra mintegy 200 ezer hektárt kell kivonnia a gabonatermő területből a következő években. A kormány a mezőgazdaság fejlesztése érdekében az idei 328 milliárd forintról több mint 400 milliárdra kívánja növelni a szektor költségvetési támogatását. A támogatási arány várhatóan még inkább az uniós források javára tolódik a nemzeti büdzséből származó összegekkel szemben. (VG)

VG

   « vissza

Föoldal mail