CIKKEK

Torgyáni méretűre duzzadhat az agrárbüdzsé

2005.08.30

Újabb számháborút indíthat el az agráriumban a kormányfő 400 milliárd forintos jövő évi támogatásról szóló bejelentése. Ágazati szakértők kozmetikázottnak tartják az összeget. Szerintük a nemzeti költségvetés még inkább kivonulhat az ágazat támogatásából 2006-ban, s ez az EU-pénzek részarányának további növekedését jelentheti.

„Torgyáni méretűre” duzzadhat jövőre az agrárbüdzsé, ha megvalósul Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „több mint 400 milliárd forintos” éves támogatásról szóló közelmúltbeli bejelentése. Mint ismert, Torgyán József volt kisgazda pártelnök – az Orbán-kormány földművelésügyi minisztereként – fogalmazott meg először 413 milliárd forintos költségvetési agrárigényt, amellyel 1999-ben komoly koalíciós feszültséget robbantott ki, de végül csak 250 milliárd körüli összeget kapott.
Kellett a kormányfői bejelentés ahhoz, hogy az FVM valóra válthassa 2006-os pénzügyi terveit – fogalmaztak lapunknak minisztériumi szakértők, de a még zajló tárcaközi egyeztetésekre hivatkozva konkrétumokat nem közöltek. Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár a Világgazdaságnak megerősítette: az FVM kidolgozta költségvetési elképzeléseit, de ezek nem tartalmaznak alapvető változtatásokat az ideihez képest. A minisztérium most is az uniós terület alapú támogatásokra, a pályázatos vidékfejlesztési pénzekre és a piaci intervenciós intézkedésekre, illetve az EU-forrásokat kiegészítő és az egyéb nemzeti támogatásokra épít. Figyelembe vette a demonstráló gazdákkal kötött év eleji agrármegállapodás és a száz lépés elnevezésű kormányprogram agrárpontjainak teljesítéséhez szükséges pénzigényt is.
Információink szerint a jövő évi agrárbüdzséről a kormány holnapi ülése után beszél részletesebben a kormányfő. Úgy tudjuk: 2006-ban tovább nő majd az EU-ból érkező összegek aránya, a nemzeti források súlya pedig ismét csökken.
Újabb számháborút indíthat el az agráriumban a miniszterelnöki bejelentés, és a termelők ellen hangolhatja a társadalom más csoportjait – nyilatkozták ágazati szakértők, akik szerint irreális a 400 milliárdos összeg. Ez ugyanis legalább 70 milliárd forintos bővülést takarna a 328 milliárdos idei kerethez képest, s ez sem az uniótól, sem a hazai büdzséből nem várható. Egyes számítások szerint az EU az ideinél mintegy 30 milliárd forinttal fizethet többet, az pedig – állítják szakértők – a költségvetés mai helyzetében kizárt, hogy a PM a fennmaradó 40 milliárdot magára vállalja.
Ágazati elemzők értelmezhetetlennek tartják azt a hivatalos kimutatást is, amely szerint az egy gazdálkodóra jutó átlagos dotáció az idei 1,6 millió forintról kétmillióra nőhet 2006-ban. Az FVM ugyanis ezen adatokhoz úgy juthatott, hogy a teljes támogatási összeget visszaosztotta a 200 ezer regisztrált piaci szereplőre. Közöttük azonban a néhány hektáros termelő és a több ezer hektáros gazdaság egyaránt megtalálható, így egy átlagszám képzésének nincs semmi értelme.
Jó lenne, ha a 400 milliárdos összeg igaz lenne – fogalmazott lapunknak Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke, akinek a részletekről nincs információja. Hasonlóan nyilatkozott lapunknak Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára is. Valószínűnek nevezte azonban, hogy az agrártárca a 400 milliárdos keretbe olyan korábbi támogatásokat is beszámít, amelyeket a termelők csak jövőre kapnak meg. Emellett olyan pénzeket is tényleges támogatásokként szerepeltet, amelyeket 2006-ban ígér majd oda, de csak a későbbi években fizet ki. A főtitkár azt is jó eredményként értékelné, ha a nemzeti költségvetés 20 milliárddal több forrást tartalmazna az EU-s pénzek kötelező kiegészítésén felül. A teljes agrárbüdzsé azonban így is tízmilliárdokkal maradna el a 400 milliárdos összegtől.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail