Két pályázat érkezett a székesfehérvári Parmalat Rt.-re kiírt, megismételt tenderre – közölte a beadványok tegnapi értékelése után Somogyi Ferenc, a felszámolást végző TM Line Kft. ügyvezető igazgatója, de részleteket nem kívánt közölni. Korábbi nyilatkozatok szerint a tejtermelőket tömörítő Alföldi Tejértékesítő Kft., illetve a Parmalathoz eddig is beszállító gazdálkodók társasága kívánt benyújtani ajánlatot. Utóbbiak konzorciuma az első tenderen egyedüliként indult A-Tej Kft. néven.
Mint ismert, a megismételt pályázaton a cég irányára négymilliárd forint volt, amely ágazati szakértők szerint közelít a valós piaci értékhez. Értesüléseink szerint a felszámoló az egyik beadványt érvénytelennek nyilvánítja, mert a pályázó határidőre nem fizette meg a bánatpénzt. A másik készítőit viszont árjavításra kéri fel az irányárnál kisebb ajánlat miatt. Az ártárgyalásra a hitelezői választmány mai ülése után kerül sor. Olyan értékesítési árról lehet szó, amely megfelel a felszámolói elvárásoknak és legalább részben kielégíti a D kategóriás hitelezői igényeket is. (VG)
VG
|