CIKKEK

Nem kelt el a Parmalat

2005.06.24

Nincs új tulajdonosa a székesfehérvári Parmalatnak, mivel eredménytelenül zárult a tegnapi versenytárgyalás a cég eladására kiírt pályázat egyetlen jelentkezőjével, a 60 százalékban tejtermelői tulajdonban lévő A-Tej Kft.-vel – közölte lapunkkal Somogyi Ferenc, a felszámolást végző T-M Line Kft. ügyvezető igazgatója. Jövő csütörtökön újabb pályázat jelenik meg, várhatóan 15 napos beadási határidővel.
A módosított irányár 4 milliárd forint lesz, szemben az eddigi 8 milliárddal – mondta Somogyi Ferenc. A készleteket előreláthatólag 1-1,4 milliárdért hirdetik meg. Az ügyvezető igazgató szerint a 8 milliárdos korábbi árral alapvetően nyugat-európai tejüzemeket kívántak megcélozni, a 4 milliárdos összeg viszont már több hazai érdeklődőt is vonzhat. A módosított ár közelít a Parmalat valós piaci értékéhez, amelyet tejipari szakértők 3-4 milliárd forintra becsülnek.
A tegnapi versenytárgyalás azért volt eredménytelen, mert az A-Tej Kft. nem adta meg a hitelezői választmány által megszabott minimumárat. Ez a D kategóriába sorolt adósságok legalább 50 százalékos megtérülését biztosította volna, de konkrétumokat Somogyi Ferenc nem kívánt közölni. Információink szerint a termelői konzorcium a cégért 2 milliárdot ajánlott.
Istvánfalvi Miklóst, a hitelezői választmány A-Tejben is érdekelt elnökét nem sikerült elérnünk. Úgy tudjuk, a gazdálkodók ismét pályázni akarnak az A-Tejjel vagy más formációban. Esélyeik azonban – állítják szakértők – csökkenhetnek az új érdeklődők várható belépése miatt. A felszámoló a nyilvános értékesítési felhívást megküldi az általa szakmai befektetőnek tartott hazai tejipari vállalkozásoknak is.
Az évi 65 millió liter tejet feldolgozó Parmalat a múlt évet 1,2 milliárdos veszteséggel zárta. Az 5-6 százalékos piaci részesedésű cégnél az idei első fél év is veszteséges lesz, mivel átlagárai mintegy 20 százalékkal csökkentek az olcsó tejtermékimport árletörő hatása miatt. (VG)

VG

   « vissza

Föoldal mail