CIKKEK

Uniós pénzből pusztítanák a borfelesleget

2005.06.22

Ötezer hektár szőlőültetvény kivágását ajánlja fel Magyarország az Európai Bizottságnál, hogy a 750 ezer hektoliteres borfeleslegből félmillió hektolitert támogatással lepárolhassanak, így csökkentve az átlagos termést ígérő idei szüret előtt a pincekészletet.

Bár még csak most virágzik a szőlő, de az előzetes felmérések szerint a tavalyinál 20-30 százalékkal kevesebb, vagyis átlagos mennyiségű termésre számíthatnak idén a gazdák. Amint Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára elmondta, a tavalyi 4,8 millió hektoliteres termés mintegy harmadával haladta meg az átlagos évjáratokat. Ráadásul a borexport már harmadik éve tartó csökkenése is tovább folytatódik. A HNT adatai szerint 2003-ban még 720 ezer hektoliter magyar bort vásároltak külföldön. Tavaly már csak 540 ezer hektolitert. Ahogy a főtitkártól megtudtuk, a tendencia idén is folytatódik. Elmondta azt is, hogy a hagyományos borpiacainkon, Nagy-Britanniában, Szlovákiában és Németországban rendre kiszorítják a magyarokat a harmadik világ borai. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet friss felméréséből kiderül, hogy a cseh borpiacon igen aktívak a magyarok. A mennyiségi sikert beárnyékolja azonban, hogy az átalagár harmadával csökkent. Közben Ausztria ugyanilyen arányban növelte szállításait, s árai is 28 százalékkal növekedtek.

Urbán András elmondta azt is, hogy az egyre erősödő borversenyben egyedül a marketingkiadások növelésével lehet új vevőket szerezni vagy a régieket megtartani. A Magyar Bormarketing Kht.-t májusban hozták létre. Idén azonba pénz hiányában még nem működik a közhasznú társaság.

A borászok legégetőbb gondja, hogy a túltermelési válságot megoldják. Információink szerint az asztali minőségű alföldi borokat nagy tételben, bőven az előállítási költségek alatt, literenként 50 forintért értékesítik. László Boglár kormányszóvivő már bejelentette, hogy Magyarország kezdeményezi az Európai Bizottságnál: Brüszszel engedélyezze és támogassa mintegy félmillió hektoliter bor úgynevezett krízislepárlását. A kormányszóvivő közölte: az ipariszesz-, illetve egyéb szeszfeldolgozó üzemek felvásárolják a gazdák által felkínált mennyiséget, ezt kifizetik nekik, az állam pedig a tavalyi termelési ár 70 százalékáig támogatást kap az uniótól. Urbán András a részletekről elmondta, hogy a HNT adatai szerint az asztali fehérborok esetében literenként az országos előállítási ár 80 forint, míg minőségi boroknál 100 forint. Az uniós krízistámogatási gyakorlatáról úgy tudjuk, hogy tavaly a hasonló spanyol akció során literenként 40 forintos önköltséget ismertek el, míg egy francia lepárlás esetében 88 forintos árat fogadtak el. Urbán András hozzátette: a túltermelési támogatás odaítélésének egyik feltétele, hogy a kérvényező adjon biztosítékot arról, hogy igyekszik termelését korlátozni. Magyarország ezért kezdeményezi az uniónál a szőlőtőkék végleges kivágásának támogatását is, ötezer hektárnyi területen. Ez a termőterület mintegy hét százaléka.

Czauner Péter - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail